22 °C Budapest
Microphone in a recording studio or a radio, perfect for backgrounds.

Odacsapott az NMHH: újabb bírságok hullottak a rádióra Balázsék műsora miatt

2024. szeptember 5. 11:28

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa pályázati eljárásai révén rendszeresen hozzájárul médiaszolgáltatók működéséhez és médiatartalmak készítéséhez. Szeptemberi első ülésén a testület többféle támogatás odaítéléséről is döntött. Az NMHH három esetben is a letelepedés helye szerint joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult amiatt, hogy a külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók tévesen klasszifikálták a Magyarországon elérhető műsoraikat.

Összesen közel 81 millió forint sorsáról döntött a Médiatanács a RÁDIÓÁLLANDÓ2024 pályázat második fordulójában. A hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok, valamint tematikus magazinműsorok készítéséhez nyújtandó támogatás keretében 23 kereskedelmi és közösségi médiaszolgáltató között csaknem 73 millió, míg 3 kisközösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltató között több mint 7 és fél millió forintot osztott szét a testület a bírálóbizottság javaslata nyomán.

A Médiatanács pályázati eljárás keretében évről évre támogatást nyújt a magyarországi közösségi médiaszolgáltatások működéséhez is. A REZSI2024 pályázati eljárás négy fordulójában 69 pályázónak több mint 450 millió forint támogatást ítélt meg a testület.

Baranyai rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek kereskedelmi jellegű használatára indított pályázati eljárások ügyében is döntéseket hozott a Médiatanács szeptember 3-i ülésén. A Villány 100,9 MHz, illetve a Pécs 90,6 MHz rádiós frekvenciák használatára egyedüliként a jelenlegi médiaszolgáltató, a MAMBÓ RÁDIÓ Kft. nyújtott be pályázati ajánlatot. Mivel ezek megfeleltek a törvényi és a pályázati követelményeknek, ezért a testület mindkét eljárásban az egyedüli pályázó MAMBÓ RÁDIÓ Kft.-t hirdette nyertesnek.

A Médiatanács ugyanezen az ülésén megállapította, hogy a Rádió 1 szolgáltatója három alkalommal sem tett időben eleget a Balázsék című műsorszám egy-egy adásával kapcsolatban a jogsértés tényéről tájékoztató közlemény közzétételére vonatkozó kötelezettségének, amelyet a testület a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt, bírság kiszabása mellett rótt ki a médiaszolgáltatóra. A mulasztás miatt a szolgáltatót esetenként 100 ezer, összesen 300 ezer forint megfizetésére kötelezte a Médiatanács.

Az NMHH három ügyben is a joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók által tévesen megválasztott korhatár-besorolás okán.

A hatóság hivatalból vizsgálta a Való Világ 12. szériájának július 18-i, 24 órás közvetítését az RTL+-on, amely nagy sajtóvisszhangot váltott ki amiatt, hogy a streamingcsatornán látható volt egy jelenet, amelyikben az egyik férfi játékos női játékostársával erőszakoskodott, megalázó helyzetbe hozva ezzel. A hatósági ellenőrzés alapján – a magyar szabályozás szerint – felmerült az emberi méltóság, valamint a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő bemutatásának tilalmára vonatkozó rendelkezések sérelme. A hatóság értesítette a luxemburgi társhatóságot a vélelmezett jogsértésekről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A holland társhatósághoz a Netflixen elérhető Wednesday című sorozat 1. évad 1. epizódjával kapcsolatban fordult az NMHH. Amennyiben ugyanis a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, az érintett műsorszám a IV. korhatári kategóriába (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) sorolandó lenne, tekintettel az erőszakos jelenetek realisztikus és részletező ábrázolására, azonban az epizódot a médiaszolgáltató tizenhárom éven felülieknek ajánlott minősítéssel látta el. A streamingfelületen ráadásul a korhatári kategória kizárólag akkor válik láthatóvá, amikor a felhasználó a műsorszám ikonjára kattint, holott a magyar szabályozás szerint a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás műsorkínálatát tartalmazó felületen valamennyi műsorszám minősítését jól látható módon fel kell tüntetni.

A cseh joghatóság alá tartozó AMC TV-n június 5-én 22 óra 32 perces kezdettel sugárzott, korhatáros reklámszpotot is tartalmazó reklámblokk esetében a képernyőn korhatárjelzés nem jelent meg, és korhatárra történő figyelmeztetés sem hangzott el, így a magyar szabályozás szerint a reklámszpot formailag az I. korhatár-kategóriában („korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető”) került közzétételre. Mivel azonban a műsorszám a hatósági ellenőrzés alapján az V. korhatár-kategóriába (tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott) tartozna, a hatóság értesítette a cseh társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 29. 09:02