11 °C Budapest
Az olimpiai gyűrűk közelről az Eiffel-tornyon, Párizs, Franciaország - 2024. június 12.

Hatalmas újítás élesedett a Tippmixen: ilyen még sosem volt Magyarországon

2024. augusztus 28. 14:15

Augusztus 28-án kezdődnek a XVII. Nyári Paralimpiai Játékok. A nemzeti lottótársaság kínálatában először, és nemzetközi viszonylatban is ritkaságszámba menően lehet fogadni a paralimpia magyar eseményeire a Tippmixpro-n és a Tippmixen. Párizsban hazánk 39 parasportolója összesen 68 versenyszámban képviseli Magyarországot. Három esztendővel ezelőtt Tokióban hét arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat tizennyolcadik helyén végeztünk.

Az első, már hivatalosan is paralimpiai játékok néven futó világesemény házigazdája Róma volt 1960-ban. A következő nagyobb mérföldkő 1988, amikortól az olimpiai és a paralimpiai játékokat azonos évben és ugyanazon helyszínen rendezik meg. Magyarország eddig harmincnyolc aranyérmet, ötvenöt ezüstérmet és hatvanhét bronzérmet nyert a paralimpiákon. Az eddigi legsikeresebb magyar szereplés az 1984-es, New York-i játékokhoz kötődik, amikor a magyar küldöttség tizenkettő első, tizenhárom második és három harmadik helyezést ünnepelhetett.

Az aranyérmeket tekintve minden idők második legjobb szereplését a 2021-es tokiói játékokon versengő magyar csapat hozta össze, ahol hét honfitársunk is paralimpiai bajnok lett. Tokiói győzteseink Párizsban is ott lesznek, és ezúttal is dobogóesélyesként lehet velük számolni.

Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője azt mondta: „sportfogadási mérföldkőhöz érkezett a nemzeti lottótársaság, hiszen a Tippmix és a TippmixPro életében most először, és nemzetközi viszonylatban is különlegességnek tekinthetően lehet fogadni paralimpiai eseményekre”. Horváth Zoltán hozzátette: „a paralimpiai versenyszámok esetében a magyar vonatkozású eseményekből, illetve fogadási lehetőségekből válogathatnak majd a fogadók. Magyar sportolóért összesen hatvannyolc versenyszámban szoríthatunk – a legtöbb versenyzővel, hét fővel az úszás képviselteti magát”.

A XVII. Paralimpiai Játékokon tizenhárom sportágban harminckilenc sportoló képviseli hazánkat Párizsban. A francia fővárosban szeptember 8-ig tartanak a Paralimpiai Játékok. A magyarok teljes programja itt olvasható:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

 

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 14. szombat
Szeréna, Roxána
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?