14 °C Budapest
Budapest, 2024. július 13.Fürdõzõ a hõségben a margitszigeti Palatinus strandon 2024. július 13-án.MTI/Balogh Zoltán

Így tette tönkre tömegek szórakozását a kánikula: már ők is féltek kimozdulni a brutális melegben

2024. augusztus 26. 09:30

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. idén új tendenciával szembesült a hőségriadók miatt. Míg korábban a forró nyári napokon a fürdők zsúfolásig teltek, idén a rendkívüli hőség napjain a látogatók száma elmaradt a várttól – hangzott el az InfoRádióban

Az emberek a 37-40 fokos kánikulában már inkább elkerülték a strandokat, és a mérsékeltebb, 29-30 fokos napokat választották fürdőzésre, amikor a vendégforgalom ismét kiemelkedően magas volt. Bár az időjárás szeszélyei miatt vegyes eredmények születtek, a nyári szezon összességében jól alakult, és a tervezett célokat is túlteljesítették - mondta el a rádióban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, Borosné Szűts Ildikó.

A fürdőkben több jelentős fejlesztés is zajlott a nyár folyamán. A Palatinus strandon például nagy várakozás után sikerült megjavítani a hullámgépet, amely a strand egyik legikonikusabb szolgáltatása. Emellett a Pesterzsébeti fürdőben új külső büfé épült, és több történelmi fürdőben is szükséges felújításokat végeztek. A Lukács fürdőben például a harmadik zuhanyegység renoválása folyik, míg a Széchenyi fürdő termálrészlegének és szaunavilágának jelentős része már megújult, és a munkák folytatódnak a következő hónapokban is.

A Dandár fürdő felújításával azonban komoly problémák adódtak. A tervek szerint a rekonstrukció június 15-én kezdődött volna, ám a statikusok a közel 100 éves födémszerkezetben súlyos hibákat észleltek, ami miatt a munkálatokat el kellett halasztani. Jelenleg is zajlanak a vizsgálatok, hogy milyen műszaki megoldásokkal lehet folytatni a felújítást. A fürdő várhatóan néhány hónapos késéssel nyithat újra, bár pontos időpontot egyelőre nem lehet biztosan mondani.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?