20 ezer forintnyi jogdíjat sem kapott 42 műsora után 2024-re Vitray Tamás. A veterán tévés szerint még az áfát is levonták.

Népességarányosan Magyarország a 8. legsikeresebb ország lenne a megszerzett érmek alapján – írja a Telex.
Lakosságarányosan Magyarország a 8. helyen végzett az olimpiai éremtáblázaton. 10 millió lakosra ránk 19,8 érem jut. Ezzel a top10-ben mi vagyunk az első európai ország, előzve Hollandiát és Georgiát. Lakosságarányosan az első ország az éremtáblázaton Grenada, ők összesen 2 aranyérmet gyűjtöttek, viszont a lakosságszám mindössze 126 183 ember. Második a Dominikai Közösség lett, ők egy aranyat szereztek, viszont alig vannak többen, mint 70 ezer ember.
A harmadik helyen Saint Lucia végzett, egy arannyal és egy ezüsttel, a lakosságszám viszont mindössze 180 ezer fő. Érdemes azt is megjegyezni, hogy lakosságarányosan az első húszba be sem került az érmek száma alapján első helyen álló Egyesült Államok és nagy vetélytársa, Kína sem.
(Címalpkép - Kovács Tamás, MTI/MTVA)

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


