21 °C Budapest
Az olimpiai gyűrűk közelről az Eiffel-tornyon, Párizs, Franciaország - 2024. június 12.

Párizs 2024: Krizsán Xénia hetedik, Nemes Rita 18. lett hétpróbában

2024. augusztus 9. 21:26

A hétpróbázó Krizsán Xénia a hetedik, Nemes Rita pedig a 18. helyen végzett a párizsi olimpián. Krizsán erősségei közé tartozik az utolsó szám, a 800 méteres síkfutás, a tavalyi budapesti világbajnokságon majdnem felfutott a dobogóra, és negyedik lett. Ezúttal a kilencedik helyről várhatta a rajtot. A remekül megfutott első kör után elkezdett folyamatosan előre jönni, és a végén csak ketten bizonyultak gyorsabbnak nála. Egyéni rekordjáért (2:06.27 perc) 1020 pontot kapott, amivel a hetedik helyre lépett előre - hármas holtversenyben.

A sérüléssel bajlódó Nemes Rita számára az volt a cél, hogy végigcsinálja a kétnapos küzdelmet. A 34 éves versenyző remekül teljesítette a két kört, futamában 2:10.10 perces (963 pont) egyéni csúccsal harmadik lett. Összetettben a 18. helyen zárt.

A kétszeres olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiamnak az utolsó szám előtt átszámítva mintegy nyolc másodperc volt az előnye Katarina Johnson-Thompson előtt. A brit világbajnok ennek megfelelően igyekezett ellépni riválisától, Thiam azonban "szemmel tartotta", és bár a hajrában nőtt a távolság, a belga atléta begyűjtötte harmadik ötkarikás aranyát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?