A Paris Saint-Germain története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját.

Párizs 2024 - A birkózó Ligeti Dániel elveszítette negyeddöntőjét, a vigaszágban bízhat
A szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott a törökök sztárjától, Taha Akgültől, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi olimpián.
A londoni és riói után harmadik olimpiáján szereplő szombathelyi nehézsúlyú a nyolcaddöntőben könnyed bemelegítéssel kezdte meg szereplését a Mars-mező Arénában, ahol kevesebb mint két és fél perc alatt verte technikai tussal az Afrika-bajnoki ezüstérmes nigériai Ashton Adeyemi Mutuwát. A nyolc között aztán régi ismerősével, a riói aranyérmes, tízszeres Európa- és háromszoros világbajnok török klasszissal találkozott, aki ezúttal 8-0-ra legyőzte őt.
Ligeti akkor kerülhet a szombati vigaszágra ha Akgül az esti elődöntőben legyőzi az irániak vb-címvédőjét, Amir Hosszein Zarét.
Címlapkép: MTI Fotószerkesztőség/Ilyés Tibor, MTI/MTVA

Súlyos, mire kényszerül az OTP Bank Liga újonca: megszólalt a klubigazgató, nem lesz egyszerű dolguk
Az őszi szezonban jó eséllyel Mezőkövesden játssza majd hazai mérkőzéseit a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kazincbarcika.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


