21 °C Budapest
Biatorbagy moon night sky milky way

Csodálatos égi jelenségnek lehetünk tanúi augusztusban: jön a szuperhold és a nyári csillaghullás

2024. augusztus 9. 18:13

Az augusztus számos égi látványossággal kecsegtet - írja honlapján a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Ebben a hónapban lesz ugyanis a Perseidák meteorraj gyakorisági maximuma, amely sokakat ösztönözhet rá, hogy feküdjenek ki néhány percre vagy akár órára a csillagos ég alá augusztus 12-én. Óránként akár 100 hullócsillagot láthahatunk aznap este. Emellett a hajnali égbolton pazar látványt nyújt majd a Hold, némelyik bolygó, illetve mélyég-objektum gyönyörű, szabad szemmel látható együttállása. Fő attrakcióként megemlítendő, hogy augusztus 26-án hajnalban a Hold fedi a Fiastyúkot, a szabad szemmel is látható nyílthalmazt, amelynek megfigyelése már önmagában is élmény.

Bár már a júliusi telihold is sokkal fényesebb és nagyobb volt, mint a megszokott, hivatalos számítások szerint 2024-ben az első szuperhold augusztus 19-én lesz. Azt már hamarabb is megfigyelhetjük, hogy a Hold már a teliholdat megelőzően is nagyobbnak, fényesebbnek látszik majd. Ennek oka, hogy a Hold pályája most közelebb esik a Földhöz. Azt a jelenséget, amikor a telihold éppen egybeesik azzal az időponttal, amikor a Hold a legközelebb tartózkodik a bolygónkhoz, nevezzi a köznyelv szuperholdnak (a csillagászok nem használják ezt a kifejezést).

Szombaton, augusztus 10-én az égi kalász együtt áll a Holddal. A Hold égi vándorútja során ezúttal a Szűz csillagképbe ér, és elhalad annak legfényesebb csillaga, a Spica mellett. A nyári égbolt látványa kifejezetten élvezetes lehet azok számára, akik szeretik megfigyelni az állatövi csillagképeket, hiszen a Szűz mellett még több másikat is megtekinthetnek, például a Skorpió legyezőjét, a Nyilas teáskannáját vagy az Oroszlánt is - írják a honlapon.

Augusztus 10-én ezek mellett a Hold és a Spica együttállása miatt is érdemes lesz felnézni az égboltra derült idő esetén, a két égitest ugyanis este 9 órakor mindössze 3,5 fokos távolságban lesz egymástól, a délnyugati horizont közelében, 10 fokos magasságban.

Augusztus 12-én lesz a Perseidák meteorraj maximuma, melyet sokezren követnek minden évben.

Augusztus közepe minden évben megajándékoz bennünket néhány különleges éjszakával, amelyek során nem csak a csillagászat, illetve az égbolt iránt érdeklődők, hanem szinte túlzás nélkül jelenthetjük ki, hogy mindenki, aki fennmarad sötétedésig, kémleli az eget. Idén augusztus 12-én lesz várhatóan a meteorraj maximuma, amikor akár 100 hullócsillagot is láthatunk egy óra alatt! Sokan szeretnek néma kívánságot megfogalmazni magukban, amikor látnak egy hullócsillagot, így nekik mindenképpen szerencsés napnak mondható augusztus 12-e.

A meteorraj a Perseus csillagképről kapta a nevét, hiszen abban a csillagképben van az úgynevezett radiánspontja, tehát felvillanó hullócsillagainak vékony útvonala onnan látszik majd kiindulni. A Hold már este 11 óra előtt lenyugszik, nem fog minket zavarni a fényével az éjszaka nagy részében zavartalanul figyelhetjük meg a feltűnő fénycsíkokat.

Augusztus közepi csillagfedések

Igen látványos, amikor egy csillag látszólag áthalad a Hold mögött. Ezt a jelenséget nevezi a szaknyelv csillagfedésnek, augusztus közepén pedig szerencsésnek mondhatja magát az, aki érdeklődik az ilyesmik megfigyelése iránt. Az észleléshez a teljes élmény elérése végett mindenképpen érdemes távcsövet használni, még akkor is, ha más körülmények között szabad szemmel is látható csillagot fed a Hold. Augusztus közepén tehát 4 napon is történik csillagfedés a következőképpen:

  • augusztus 13-án: este 22:23-kor a holdfénymentes égen szabad szemmel is látható, HD 144690-es katalógusszámmal jelölt csillag belép a 6 fokos horizont feletti magasságban lévő Hold sötét oldalán a délnyugati égbolton. A kilépés sajnos nem fog látszani, mert addigra lemegy a látóhatár alá a Hold.
  • augusztus 15-én: este szintén 22:23-kor belép a Nyilas csillagképben található gamma1 Sagittarii  (W Sgr) csillag a Hold mögé annak sötét oldalán a déli égbolton. Ekkorra a Hold már egy kicsit magasabban, 11 fokkal lesz a horizont felett.
  • augusztus 16-án: este a változatosság kedvéért megint 22:23-kor belép a Hold sötét oldalán a HD 177846-os jelölésű csillag. A Hold erre a napra már közelebb kerül a teliholdhoz, mint az előző estéken, 89%-os fázisában pompázik 14 fokkal a déli horizont felett.
  • augusztus 19-én: hajnali 2:02-kor belép a Bak csillagkép Fí Cap jelölésű csillaga Holdunk mögé a délnyugati égbolton, annak a hajszálvékonyságú sötét oldalán. A Hold ekkorra 99%-os fázisú lesz, így szabad szemmel szinte megkülönböztethetetlen a teliholdtól.

Égi jelenségek augusztus második felében

Augusztus 15-én szorosan együtt áll a Mars és a Jupiter. Két olyan fényes objektum, mint a Mars és a Jupiter, önmagukban, külön-külön is pazar látványt nyújtanak. Az élvezeteket tovább fokozza az, amikor két ilyen fényes és látványos égitest egymás közelségébe kerül. Augusztus 15-én éjjel 2 órakor a két bolygó látszólag szorosan megközelíti egymást: 22'-re lesznek egymástól. Bár a legszorosabb együttállás 14-én nappal következik be, a bolygók csak a hajnali égbolton lesznek láthatóak. Aki könnyedén fenn tud maradni sokáig, annak mindenképpen javasoljuk ennek a szépséges együttállásnak a korai megfigyelését. Ekkor a bolygópáros 14 fokos magasságban helyezkedik majd el az égbolton, így az észleléshez jól belátható keleti horizont szükséges.

Augusztus 16-án érkezik a Bereniké üstököse. Akik figyelemmel követik az égbolt jelenségeit, már biztosan ismerik a 13P/Olbers nevű üstököst, amely a tavaszi hónapokban tűnt fel szemünk előtt az égen. Ezúttal a Bereniké Haja elnevezésű csillagképben látszik majd a kométa. A Bereniké Haja számos mélyég-objektumnak ad otthont, a leglátványosabb benne a Melotte 111 jelzésű csillaghalmaz, amelynek formájáról nevezték el magát a csillagképet. Akinek van távcsöve, mindenképpen irányítsa ezen halmaz közepébe este 10 órakor. A Hold fénye valamelyest befolyásolhatja az észlelés minőségét, az üstököst ennek ellenére is érdemes távcsővégre kapni a nyugati égbolton.

Augusztus 19-én lesz a telihold, ismét 100%-os fázisban pompázik égi kísérőnk korongja a Vízöntő csillagképben egész éjszaka. Delelésekor 27 fok magasan fénylik majd az éjszakában.

Augusztus 20-án nem csak a tűzijátékokat érdemes figyelni az égen: a Jupiter meglátogat egy mélyég-objektumot. Hajnali háromnegyed 4-kor figyelhető majd meg, amint a Jupiter 2 fokos távolságba ér a Bika csillagkép egy 6 magnitúdós fényességű nyílthalmazához, az NGC 1746-hoz. Mindez a horizont felett 35 fokos magasságban történik majd, úgyhogy szerencsés esetben a megfigyeléshez elég csak kinézni az ablakon egy binokulárral a kézben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Augusztus 21-én megfigyelhetjük a Szaturnusz-fedést. Ez a hónap különlegesnek mondható a csillagfedések számát tekintve, s talán még különlegesebbé válik augusztus 21-én. Ekkor ugyanis a Hold nem egy csillagot, hanem a Szaturnusz bolygót fedi, mégpedig a hajnali délnyugati égbolton. Szinte már világos lesz, amikor hajnali 5:37-kor belép a gyűrűs bolygó a 97%-os, telihold utáni állapotban lévő Hold peremén.

A gyűrűs bolygó korongjának a belépése 34 másodpercig fog tartani, viszont a már szinte pengeéles gyűrűjével együtt egy teljes percig tart, míg eltűnik az égi kísérőnk mögé. Így résen kell lennie annak, aki nem akarja elszalasztani mert a napkelte ezen a napon 5:49-kor lesz, nem sokkal a fogyatkozás után. A 6:34-kor megtörténő kilépés észlelése a már nappali égbolton valószínűleg lehetetlen vállalkozás lesz.

Ezen az estén egy másik bolygó is a Hold közelébe kerül, mégpedig a Neptunusz. Magyarországról nézve az ország délkeleti régiójában a Hold elfedi a Neptunuszt, de a fényes holdkorong miatt sajnos a jelenség szinte láthatatlan lesz.  Budapestről nézve a Hold este 23:47-kor kerül a legközelebb a Neptunuszhoz ekkor 21"-re látszik egymástól a két égitest a délkeleti égbolton!

Augusztus 25-én derékszögű háromszöget láthatunk az égbolton. „Omne trinum est perfectum”, vagyis „a hármasság tökéletesség”, tartja a latin bölcsesség, ez pedig igaznak bizonyul augusztus 25-én este 23:10-kor is. Ekkor ugyanis a délkeleti horizont közelében, 5,5 fokos magasságban egy igen érdekes derékszögű háromszögre lehet figyelmes az éber észlelő, amelyet a Hold, a Fiastyúk és az Uránusz alkot. Mivel az Uránusz nem látszik szabad szemmel, annak megfigyelése mindenképpen távcsőért kiált, a másik két objektum viszont könnyedén észrevehető szabad szemmel is. A Hold ezúttal nem vékony sarlóként, hanem félholdként tündököl majd, így az elvezethet bennünket a háromszöghöz.

Látványos csillag- és bolygófedésekben nem volt hiány a hónap korábbi napjaiban sem, azonban talán kijelenthetjük, hogy fedések szempontjából a fő attrakcióra augusztus 26-án hajnalban kerül sor a délkeleti égbolton. Ekkor ugyanis a Fiastyúk nyílthalmaz csillagai haladnak el a Hold mögött annak égi útja során oly módon, hogy a Hét Nővér egyik „leányzója”, a Merope 4:45-kor bújik a Hold mögé, majd a csillag 5:20-kor bukkan elő újra a másik oldalon. A halmaz Alcyone nevű legfényesebb tagjának súroló fedése napfelkelte előtt percekkel következik be. Aki szerint annyira nem látványos egy csillagfedés vagy akár bolygófedés, biztosan revideálja majd állítását, ha megnézi a Fiastyúk fedését. Szabad szemmel is igen látványos, az élmény pedig még teljesebb egy binokulárral.

Augusztus 27-én a hajnali égbolton négy fényes objektum áll együtt, mégpedig a Mars, a Jupiter, a Bika csillagkép Aldebaranja, illetve a Hold. Ha hajnali 4 óra tájékán megkeressük a keleti égbolton magasan a Holdat, mellette a többi fényes objektumnak is szemtanúi lehetünk. Persze ahogy az előző napokban is, a közelben látszik majd a Fiastyúk gyönyörű alakzata is.

Augusztus 28-án hajnalban bizonyos bolygók, egy csillag és a Hold ugyanis deltoid alakzatot vesz majd fel a keleti égbolton. A négyesfogat tagjai ezúttal a Mars, a Hold, a Jupiter, illetve a Béta Tauri, más néven az Elnath csillag. Mint ahogy görög betűs neve is mutatja, a Bika csillagképben található, látszó fényessége pedig 1,7 magnitúdó. Ilyen módon a négyszög minden tagja szabad szemmel is jól észrevehetőnek bizonyul majd hajnali egy óra után.

A hónap vége felé közeledve a Hold olyan csillagokat is meglátogat az égbolton, amelyeknek ebben a hónapban eddig nem került kifejezett közelségébe. Augusztus 30-án hajnali 4 órakor például az Ikrek csillagképben tartózkodik majd, mégpedig az ikerpár egyik tagja, a Pollux 2 fokos közelségében. Mindez a keleti horizont felett 20 fokos magasságban történik majd, így észrevétele talán nem okoz akkora kihívást, mint a hónap korábbi időszakainak Hold-lesése.

Augusztus 31-én, a hónap utolsó napján Holdunk egy szép együttállással búcsúzik, mégpedig ezúttal az M44-es katalógusszámú Praesepe, magyar nevén Jászol-halmaz vagy Méhkas-halmaz fölé ér. A sarló és a nyílthalmaz látványa távcsőben rendkívül jól mutat majd, így akinek van kedve az észleléshez, mindenképpen nézze meg hajnali 4:30 körül, amint égi kísérőnk elbúcsúzik tőlünk, hogy szeptemberben ismét gyönyörködtesse majd rajongóit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?