17 °C Budapest
Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 6.Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a nõi kajak négyesek 500 méteres versenyének elõfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezõs és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án.MTI/Kovács Tamás

Olimpia 2024 Párizs: sikerült a lányoknak is, döntőben a magyar női kajak négyes

MTI
2024. augusztus 6. 10:32

A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott. Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.

A 500 méteres távon a két futamban öt-öt hajó versenyzett, a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó a másodikba került, míg az elsőben volt a tavalyi világbajnokság három dobogósa. A júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység - melyben csak a kétszeres olimpiai bajnok Csipesnek van ötkarikás tapasztalata - lassan jött el a rajtból, sokáig csak a negyedik helyen haladt, de aztán fokozatosan felzárkózott, megelőzte az ausztrál és a kínai hajót, s végül a németek mögött másodikként siklott át a célvonalon.

Az első futamból az új-zélandi és a spanyol hajó ért el jobb időt. A döntőt csütörtökön rendezik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?