A Sony jelentősen megemeli a PlayStation 5 árát Európában és az Egyesült Királyságban Donald Trump vámintézkedései miatt.

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a hatodik helyen végzett a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján. A magyar csapat a délelőtti előfutamban a favorit ausztrálok mögött a második idővel került a fináléba, az éremszerzés előzetesen azonban földöntúli bravúr lett volna, hiszen a riválisoknál szinte kivétel nélkül érkeztek olyan úszók, aki 1:55-1:56 perc közötti 200 métereket tudnak, például a nyolcszoros olimpiai bajnok amerikai Katie Ledecky.
A belgrádi Európa-bajnoksághoz képest változást jelentett, hogy már délelőtt Pádár volt az első ember, aki megpróbálta a lehető legjobb helyen átadni a képzeletbeli stafétát. A szegediek 18 éves kiválósága - akit egyéniben a rajt előtti bemozdulása miatt kizártak - saját junior Európa-csúcsát (1:56.17) megjavítva, 1:56.14-gyel váltott. Ábrahám több mint fél másodpercet faragott délelőtti idejéből, Késely azonban rontott. A befejező ember, Ugrai a hatodik helyen vágott neki az utolsó 200 méternek, ő is felül tudta múlni önmagát, aminek köszönhetően a csapat megtartotta pozícióját, és 7:50.52 perccel zárt.
A számot az ausztrálok nyerték 7:38.08 perces olimpiai csúccsal.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


