19 °C Budapest
Párizs, 2024. augusztus 1.Hámori Anna Luca (piros) és az ausztrál Marissa Williamson a nõi ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntõjében a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 1-jén.MTI/Illyés Tibor

Így nyilatkozatott következő ellenfeléről Hámori Luca: "nem igazán érdekel, így még nagyobb lesz a magabiztosságom"

2024. augusztus 1. 19:17

A már a kvótaszerzéssel is sporttörténeti tettet végrehajtott kőszegi bokszoló vasárnap újabb fejezetet írt a történelemkönyvekbe azzal, hogy legyőzte a selejtezőben az ír Grainne Walsh-t. Hámori Luca csütörtökön a következő mérföldkő kapujába ért, mivel a nyolcaddöntőnek úgy vághatott neki, hogy ha legyőzi a negyedik kiemelt, Óceánia-bajnok Marissa Williamsont, akkor biztos, hogy ő lesz az első magyar női ökölvívó, aki pontszerző helyen zár olimpián.

Hámori nagyon koncentráltan, de jókedvűen vonult be a szorítóhoz, majd a kezdő gongszó után kezdeményezőbb volt riválisánál, igaz, ő sem rohant "fejjel a falnak". Az első percben mindkét fél óvatosan közelített a másikhoz, méregették egymást, ugyanakkor Hámori egyértelműen többet ütött és pontosabb volt. A szakasz közepén némileg az ausztrál is magára talált, egyszer-kétszer eltalálta a kőszegiek büszkeségét, aki azonban a hajrában ismét riválisa fölé kerekedett és végül mind az öt pontozónál elvitte a menetet.

Az első három perc növelhette a magyar sportoló magabiztosságát és a második szakaszban ez meg is látszott a ringben. Az ausztrálnak mennie kellett előre, ami egyértelműen kedvezett Hámorinak, aki rendre gyönyörűen előzte meg bal- és jobbegyenesekkel. A 23 éves magyar fölénye az idő előrehaladtával nőtt, majd a szakasz közepén egy gyönyörű bal-jobb kombinációval leütötte ellenfelét, akire számoltak. Williamson ezek után látványosan egyre frusztráltabbá vált és sokat dulakodott, kétszer pedig földre lökte ellenfelét, akit ez sem zökkentett ki.

A menet teljesen egyértelműnek tűnt és a bíróknál sem volt vita abban, hogy Hámori volt a jobb, ami azt jelentette a záró három perc előtt, hogy minden bírónál 20-18-ra vezetett. Innen gyakorlatilag már csak arra kellett figyelnie a magyarnak, hogy ne üsse ki őt riválisa, ám ennél sokkal többet tett a harmadik menetben. Az ausztrál támadásait ugyanis az addig megszokott módon állította meg jó ütemben indított ütéseivel és ebben a szakaszban is fölényben volt, noha Williamson ment - elkeseredetten - előre.

A meccs végén Hámori boldogan emelte magasba ökleit, majd az eredményhirdetésnél örömittas kiáltással reagált arra, amikor bemondták egyhangú pontozásos győzelmét.

"Az első győztes meccsem adott egy plusz motivációt és bizonyította, hogy itt van a helyem és már nagyon izgatottan vártam ezt a mérkőzést" - mondta a mérkőzés után Hámori Luca, hozzátéve, hogy a vasárnapi sikerét követően rengetegen gratuláltak neki és biztatták, ami szintén hatalmas lökést adott neki, ahogy az a sok magyar drukker is, akik csütörtökön ott voltak az Észak-párizsi Arénában, hogy neki szurkoljanak. - "Szerencsére a mérkőzésen végig az én akaratom érvényesült és úgy gondolom, hogy simán nyertem."

Hámori azt is elárulta, a második menettől már élvezni is tudta a bokszot, miután az edzői a szünetben elmondták neki, hogy minden pontozónál vezet. "Amikor sikerült megfognom egy bal-jobbegyenessel, láttam rajta, hogy teljesen elbizonytalanodott és megtört az egész bunyója, onnantól pedig nem volt kérdés, hogy mi lesz az eredmény" - jegyezte meg Hámori, aki a következő körben a világbajnoki ezüstérmes algériai Imane Heliffel küzd meg szombat délután.

A negyeddöntős riválist tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárta a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteron-szintje és Umar Kremljov, a nemzetközi sportági szövetség elnöke azt mondta róla, hogy XY kromoszómája van. Ugyanakkor a játékokon - az IBA-t kizárva - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a rendező, mely engedélyezte szereplését.

"Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy ha engedték itt indulni, akkor biztosan tudják, hogy nő. Mindenesetre ez az egész csak még értékesebbé tenné azt, ha legyőzném. Erre készülök" - jelentette ki Hámori Luca, aki a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott:

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elindult a híresztelés, hogy ő fiú, két éve el is tiltották a világbajnokságon, amin nem lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány. Nem tudom erre a kérdésre a választ, ez most nem igazán érdekel, így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül legyőznöm. Személyesen nem ismerem, edzésen sem bokszoltam vele, versenyeken nyilván már láttam. Nem kerültünk még szemtől szembe egymással, de nem érdekel, mindent megteszek a győzelemért, mert már az érem lesz a cél, amiért idejöttem.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiltakozik Hámori Luca negyeddöntős ellenfele miatt

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon.

Az afrikai öklözővel kapcsolatban csütörtök délelőtti nyolcaddöntőjét követően robbant ki botrány, miután olasz riválisa alig 40 másodperc után feladta ellene a találkozót, majd nem fogott vele kezet és igazságtalannak nevezte a helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A NOB - mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket - ugyanakkor engedi szerepelni.

Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja azt mondta: "Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során."

Berkó Lajos hozzátette, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét. "Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben" - méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét.

Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?