22 °C Budapest
Párizs 2024: itt a hasítanak a magyarok úszásban, Németh Nándor a negyedik idővel középdöntős

Párizs 2024: itt a hasítanak a magyarok úszásban, Németh Nándor a negyedik idővel középdöntős

MTI
2024. július 30. 12:35

Németh Nándor a negyedik idővel bejutott a középdöntőbe 100 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek negyedik, keddi napján.

A BVSC 24 éves kiválósága februárban Dohában a szám történetének első magyar világbajnoki dobogósaként lett harmadik, Párizsban a nyolcadik helyen jegyezték a nevezési listán. Ebben a számban tíz előfutamot rendeztek, Németh a kilencedikbe kapott besorolást, és a 200-on egy nappal korábban aranyérmes David Popovici mellett ugrott medencébe. A két versenyző az utolsó centiméterig nagy csatát vívott egymással, a román végül egyetlen századdal hamarabb érintette a falat, Németh 47.93 másodperccel második lett, ami összesítésben a negyedik helyet jelentette.

"A lelkemnek jól esik, hogy rögtön sikerült 48-on belülre kerülnöm, de ennél mindenképpen jobb kell majd az elődöntőben. Szerintem pár tized még maradt ebben az úszásban, most viszont jön az a szakasz, amit már hosszú ideje mondok, hogy nagyon kemény lesz. Az első futamban vagyok, ami mindig nehezebb, ezért olyan időt kell majd úsznom, hogy egy kicsit megijedjenek a többiek. Szerintem van közöm a döntőhöz, de ehhez mindenképpen az első négy között kell célba csapnom" - nyilatkozta a vegyes zónában Németh, aki megjegyezte, a belgrádi Eb óta szerencsére nem volt beteg, jól sikerült a felkészülése.

A magyar versenyző júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon egyéni csúccsal (47.49) lett második Popovici mögött, s mindössze két századdal maradt el Milák Kristóf országos rekordjától. Németh a 2018-as Európa-bajnoki döntő óta minden világversenyen ott volt a fináléban a "királyszámban", három éve Tokióban nyolcadik volt, Dobay Gyula 1964-es szereplése óta ő volt az első magyar döntős 100 méter gyorson. A szám elődöntőjét 20.30 órakor, a finálét szerdán este rendezik.

A teljes mai menetrendet ide kattintva találod!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 8. 10:32