Bakács Tibor saját elmondása szerint a 90-es évek közepén 600 000 forintot keresett.
Így szabadult a börtönből Manuel: penészes kenyér, ágyi poloska - szörnyű, mit kellett elviselnie
Húsz napot töltött el az X-Faktor korábbi csillaga az egyik hazai börtönben, és elég kemény dolgokkal találkozott. A beszámolója pedig csak ráerősített arra, hogy valamit lassan csinálni kéne az igazságszolgáltatáson belül a börtönökkel is.
Egy hónap után adott magáról ismét életjelet Manuel, az X-Faktor egykori felfedezettje, aki börtönbe kellett hogy vonuljon egy régi, kábítószerrel kapcsolatos ügy miatt - erről júniusban lapunk is beszámolt. A fiatal zenész még a bevonulása előtt azt mondta, hogy amikor kiszabadul, majd ad valahol egy nagyobb interjút, és ezt az ígéretét most be is váltotta.
Manuel döbbenetes körülményekről számolt be a fogsága idején tapasztaltak kapcsán. Mint elmondta, rögtön azzal kezdődött a büntetésének töltése, hogy penészes kenyeret kellett ennie (vélhetően nem rabtársai "szívatták", éppen ők hívták fel a figyelmét arra, hogy egy folt van az ennivalón). De ennél durvább dolgok is történtek vele rögtön az első napon - ágyi poloskák támadták meg.
Ki is jött rajtam egy allergiás reakció, mert – hála istennek – eddig még nem találkoztam ennyi poloskával. Fel volt dagadva a kezem, de olyan szinten, hogy nem tudtam behajlítani. A nyakam, a fejem, minden fel volt dagadva, úgyhogy nem voltam a legjobb állapotomban. A csótányok az a legutolsó probléma volt az egészben
- fogalmazott a zenész a Refreshernek arról, hogy milyen körülmények között teltek az éjszakái. Hozzátette, hogy rögtön meg is írt egy kérvényt arra vonatkozóan, hogy tegyenek valamit, és addig ő és a zárkatársai máshova kerülhessenek - ezt meg is tették az illetékesek.
Manuel arról is beszámolt: tényleg borzasztó körülményekkel találkozott, nem volt túlzottan kielégítő például az étkezési norma sem.
Az ételadagok pont annyira voltak elegek, hogy ne halj éhen. Úgy kell elképzelni, hogy egy fél kiló kenyeret odaadtak neked, hogy oszd be egész napra, meg egy nagyjából egy centiméter vastagságú kis párizsit. Nem is párizsi, inkább ilyen löncshús, ami ilyen ipari hulladék, csontdarabok vannak benne, meg minden. Ha ügyes vagy, azt be tudod osztani két szelet kenyérhez, és akkor talán délig, amíg jön az ebéd, elvagy. Szóval nagy adag kaják nem voltak, és finomak sem voltak, úgyhogy azt már nagyon vártam, hogy ha kikerülök, egy jó tál kaját megegyek
- mondta erről.
Túlzsúfoltak a börtönök
Manuel beszámolója beleillik abba a képbe, amit az ezzel foglalkozó szakemberek - börtönpszichológusok, szociológusok, kriminológusok - már hosszú évek óta hangoztatnak: mégpedig azt, hogy a magyar börtönökben nem csak az ellátás, a fogva tartás körülményei siralmasak, hanem a túlzsúfoltság is komoly problémákat okoz. Nem véletlen az, hogy ez utóbbi miatt már rengeteg alkalommal perelték be egykori fogvatartottak magát a magyar államot, és nem egy esetben akár több milliós kártérítést is kaptak azért, mert gyakorlatilag egymás szájában élve kellett tölteniük akár hosszú éveket a raboknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
De nem csak az ellátás minősége, hanem a büntetésvégrehajtásban használt épületek, vagyis maguk a börtönök jó része is sokszor olyan állapotban van, hogy már a fogvatartottak és a bv-s dolgozók testi épségét veszélyezteti. Éppen tegnap írtunk arról, hogy a győri börtön kiürítése mellett azért is döntött a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), mert a rabok már az épület gyengeségeit felhasználva kíséreltek meg szökést.
A kreatív fogvatartottak a jelentés szerint egy letört ágylétra darabjával akarták kibontani zárkájuk falát, de a szökési kísérletet még időben észlelték. Az eset azonban rávilágított az épület súlyos elhasználtságára, így úgy döntöttek, hogy inkább bezárják azt, de fel sem fogják újítani, mert aránytalanul magasak lennének a költségei.
Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mára már elavult műszaki megoldások jelentősen növelik a rendkívül költséges üzemeltetést: az ingatlan nem szigetelt, régi nyílászárókkal, korszerűtlen fűtés-, víz- és villamos hálózattal rendelkezik. A mindössze 165 ember fogvatartására szolgáló intézet nem éri el a büntetés-végrehajtási szervezet elhelyezési kapacitásának 1 százalékát sem, üzemeltetési költségei mégis vetekszenek a nagy börtönök rezsijével
- mondta Makula György, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kommunikációs főosztályának vezetője.
A bv-s ezredes ugyanakkor jó hírrel is szolgált: mint elmondta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található Csengeren már épül egy 1 500 férőhelyes high-tech eszközökkel ellátott börtön, amiben már az elhelyezési, logisztikai feladatokhoz is segítségül hívják a technológiát.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.