Bakács Tibor saját elmondása szerint a 90-es évek közepén 600 000 forintot keresett.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztálya rablás miatt folytat nyomozást három budapesti férfi ellen - írja a Police.hu
Egy online csalás miatt indított nyomozás során a KR NNI nyomozóinak látókörébe került egy olyan bűnözői csoport, amelynek tagjai rablást követtek el. A gyanú szerint a három férfi üzleti találkozót beszélt meg a sértettekkel annak érdekében, hogy tőlük kábítószert raboljanak. A találkára 2022. december 11-én este került sor Gödöllőn. A. István, K. András és K. Péter és ez idáig ismeretlen társaik rendőri akciót színleltek, a gépkocsijukon megkülönböztető fényjelzést használtak, és arcukat kámzsával elfedve, „Rendőrség!” felszólítással kiszállásra kényszerítették a sértetteket a gépkocsijukból, majd a földre fektetve bántalmazták őket.
Ezt követően megbilincselték a sértetteket, átkutatták a ruházatukat, valamint a gépkocsijukat, melynek során 600 ezer forintot és feltehetően kábítószernek minősülő anyagot zsákmányoltak. Ezután a földön fekvő, megbilincselt sértetteket hátrahagyva távoztak. A nyomozók azonosították a bűnözői csoport három tagját, akiket összehangolt akció keretében 2024. április 16-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogtak el - írják.
Az egyidőben, több helyszínen végrehajtott kutatás során a nyomozók nagy összegű pénz és „klónozott” bankkártyamásolatok mellett számítástechnikai és elektronikai eszközöket, egy gumilövedékes fegyvert, amfetamin előállításához szükséges eszközöket és vegyszereket, nem utolsósorban pedig több tő marihuánát, illetve a termesztéséhez szükséges eszközöket és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.
A nyomozók a 28, 23 és 22 éves férfit kihallgatták, őrizetbe vették, majd a bíróság április 18-án elrendelte a letartóztatásukat. Az NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya vizsgálja, hogy a gyanúsítottak a lefoglalt bankkártyamásolatokkal milyen további bűncselekményeket valósítottak meg.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.