Megvolt a vasárnapi sorsolás is a Hatoslottón, ahol 1 milliárd 40 millió forintért szállhattak harcba a játékosok.
Törpe víziló (Choeropsis liberiensis) született április 9-én a Szegedi Vadasparkban, a gondozók a hagyományoknak megfelelően a látogatóktól várnak ötleteket, hogyan nevezzék el a jövevényt - közölte az intézmény honlapján.
Tigi és Chippo, a két törpe víziló 2008-ban állt párba a Szegedi Vadasparkban, miután az állatkert csatlakozott az európai fajmentő tenyészprogamhoz. Tigi első utódját 2011-ben hozta világra, legutóbb pedig 2020-ban született borja.
A nőstény gyakorlott anyaként neveli immár negyedik kicsinyét, jelenleg még a vízilóház biztonságában. Az első időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítják az anya és kicsinye számára, ezért csak a hím látható a kifutóban, de ahogy lehetséges, a látogatók a borjút is megtekinthetik majd a vízilóház ablakán keresztül.
A törpe víziló neve ellenére nem számít kis méretű emlősnek, a kifejletten 160-275 kilós állatok legfeljebb rokonaikhoz, az akár másfél tonnás nílusi vízilovakhoz képest tűnnek apróbbnak. Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben és mocsaraiban élnek, kevésbé kötődnek a vízhez, mint a nílusi vízilovak. A törpe vízilovat viszonylag későn, a 20. század elején fedezték fel. Sokáig ugyanis azt hitték, hogy növendék nílusi vízilovakról szólnak az élménybeszámolók, illetve tanúskodnak a maradványok.
A törpe víziló nagy méretű rokonától eltérően nem csapatban él, veszély esetén pedig inkább az esőerdők sűrű bozótjába menekül. Bőre védelme érdekében speciális zsíros váladékot választ ki, amely az élősködőktől is megóvja.A kifejlett állat vízinövényekkel, gyökerekkel, gumókkal, lepotyogott gyümölcsökkel táplálkozik. A törpe víziló hossza eléri a 180-185 centimétert, az emberen kívül a felnőtt állatnak legfeljebb a leopárd lehet az ellensége.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nőstény 190-210 napos vemhesség után egy vagy két kicsinyét a szárazföldön hozza világra. Az újszülött akkora, mint egy kifejlett házinyúl, 5-7 kilogramm. Születése után mindjárt föláll és kéthetesen már tud úszni. Jelenleg - elsősorban élőhelyének pusztulása és az orrvadászat miatt - veszélyeztetett fajnak számít, mindössze 2000-2500 kifejlett egyede él vadon a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján. Európai állatkertekben 125 egyedét gondozzák az állatkertek nemzetközi adatbázisa (ZIMS) szerint.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








