Új hivatásba vághatja a fejszéjét Varga Judit: a több milliós álomfizut 240 ezres havi bér váltaná

Új hivatásba vághatja a fejszéjét Varga Judit: a több milliós álomfizut 240 ezres havi bér váltaná

2024. március 28. 09:33

Varga Judit, a volt igazságügyi miniszter részt vett egy hosszú interjúban Hajdu Péter Frizbi című műsorában, ahol többek között beszélt 16 éves házasságáról Magyar Péterrel és az új szenvedélyéről is.

Az adás végén Hajdu arról beszélt Vargának, hogy úgy érzi, ő hirtelen mindent elvesztett, véget ért a politikai karrierje és a házassága is. Varga válaszában elmondta, hogy mégis boldog embernek érzi magát azóta, hogy kilépett a bántalmazó kapcsolatból, és visszanyerte azt az énjét, aki azelőtt volt, hogy Magyar Pétert megismerte.

A politikai karrierjére vonatkozóan pedig elmondta, hogy számára a politika inkább a szolgálatról szólt, és csak egy életszakasz volt, amit bár nehézségekkel teli volt, mégis fantasztikusnak élt meg. Ugyanakkor nem érez csalódottságot, és most végre van ideje olyan dolgokra is, mint a gyerekkori álmok kiteljesítése, ezért beiratkozott egy asztalosképzésre.

Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést. Szeretném komolyan venni ezt a dolgot

– mondta az adásban. Hozzátette, hogy bár nem tudja, hova vezet majd ez az út, sok ismerőse sikeres pályát futott be előtte fehérgalléros munkával, majd rájött, hogy nincs eredménye annak, amit csinál. Úgy véli, most itt az ideje látni az eredményeket, amiken dolgozott, és reméli, hogy ezeket az eredményeket el fogja érni. Érdekességként megemlítette, hogy Windisch László, az ÁSZ elnöke, akivel nemrégiben kézen fogva látták Varga Juditot, szintén asztalosképzésen vett részt 2020 óta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A KSH egy pár hete hozta nyilvánosságra a teljes munkaidőben alkalmazásban lévők fizetéseiről szóló adatokat. A politikusok az adatbázis szerint alaphangon  2 083 450 forintot kapnak havonta bruttó, a bútorasztalosok pedig a legfrissebb adatok szerint átlagosan bruttó 353 652 forintot. Tehát a politikusok átlagosan nettó 1 364 659 forintot, míg az asztalosok átlag nettó 235 178 forintot vihetnek haza havonta. 

Címlapkép forrása: MTI/Lakatos Péter

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?