Új életformát álmodott meg Horváth Gréta és családja, félig Egyiptomba költöznének, egy apartman megvásárlásán is gondolkoznak.

Meglepően szabad drog-szabályt hozott Németország: Zacher Gábor szerint erre esély sincs Magyarországon
A német parlament alsóháza ellenzéki és egészségügyi hatósági aggodalmak ellenére megszavazta a kannabisz korlátozott szabadidős használatának legalizálását. Célul tűzte ki a feketepiac és a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés visszaszorítását, valamint a fogyasztók számának csökkentését - írta a CNN.
A német törvényhozás alsóháza a múlt pénteken jóváhagyta a kannabisz szabadidős célú korlátozott használatának legalizálását, figyelmen kívül hagyva az ellenzék és az egészségügyi szakértők aggodalmait. Az elfogadott törvény értelmében a felnőttek kis mennyiségű kannabiszt tarthatnak maguknál személyes használatra, de a 18 év alattiak számára ez továbbra is tiltott marad. A szavazáson 407 képviselő támogatta, 226-an ellenezték, négyen pedig tartózkodtak. Ez a döntés egy hosszas vitát zár le, amely a könnyebb hozzáférés előnyeit és hátrányait mérlegelte.
Ezzel Németország Málta és Luxemburg után az Európai Unió harmadik tagállama lett, amely lehetővé teszi a kannabisz szabadidős célú használatát. Hollandiában bár a birtoklás tilos, bizonyos önkormányzatok engedélyezik az eladást kávézókban.
Az új német jogszabály szerint április 1-jétől:
- a felnőttek legfeljebb három növényt termeszthetnek saját használatra,
- otthon maximum 50 grammot tarthatnak maguknál,
- nyilvános helyeken pedig 25 grammot.
Július 1-jétől engedéllyel rendelkező nonprofit klubokban is elérhető lesz a kannabisz felnőttek számára.
A kormány célja ezzel a feketepiac és a kapcsolódó bűnözés visszaszorítása, valamint a fogyasztók számának csökkentése.
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy bár legalizálják a kannabiszt, nem jelenti azt, hogy az nem veszélyes. Kiemelte, hogy elsősorban a gyermek- és ifjúságvédelem állt a törvényalkotás középpontjában.
A kiskorúakra vonatkozóan továbbra is illegális marad a kannabisz birtoklása és fogyasztása.
Ellenben Németországnak legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ellenezte ezt az intézkedést. Tino Sorge CDU-s képviselő szerint ez inkább árt mint használ a fiatal generációnak. A Német Orvosi Kamarák (GMA) is aggodalmát fejezte ki, Klaus Reinhardt elnök szerint növelni fogja a fogyasztást és bagatellizálni fogja annak kockázatait.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Zacher Gábor: "valamiféle enyhítésre mindenképpen szükség van"
Pont a hetekben hazánkban is újra téma volt a kannabisz magyarországi megítélése. Zacher Gábor az Ágai Kis András által vezetett Mutasd magad! című műsor vendége volt. A toxikológus az energiaitalok, a pipa mellett a kábítószerekre is kitért. A kannabiszról így nyilatozott az orvos:
sosem mondtam azt, hogy legalizáljuk, én azt mondtam, hogy tartsunk be lépéseket. Azt gondolom, hogy valamiféle enyhítésre mindenképpen szükség van. Ma már ugye a marihuánát kívülről-belülről ismerjük; a hatóanyagokat is – ugye nemcsak a THC-ból áll, hanem van egy csomó egyéb más vegyület –, ma már A típusú evidenciával, ez a legmagasabb szintű evidencia, orvosi szempontból bizonyított, hogy a benne lévő vegyületeknek pozitív orvosi hatásuk van
- vélekedett az adásban, valamint a kábítószerek kapcsán azt is hozzátette, hogy
Magyarországon van körülbelül nyolcezer kábítószeres ügy évente. Ennek a nyolcezer kábítószeres ügynek nagyjából a fele marihuánáról szól. És nem olyan ügyek, hogy a TEK-esek berúgnak egy ajtót, vagy egy a faluban egy házban van 300 kender. Csak valaki zsebében találnak valami lósz*rnyi kis mennyiséget, amiről kiderül az, hogy ez a csekély mennyiség felső határának az 1,4 százaléka. Nem az évezred bűnügyei. És alapvetően ezt kellene kivenni esetenként a büntethetőségből
- fejtette ki.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


