Óriási tévhit, hogy boldognak lenni a normális állapot: hatalmas önáltatásban élnek a magyarok

Pénzcentrum: Nagy kérdés, ami századok, talán évezredek óta is foglalkoztatja az embereket: mi a boldogság? Te miképp írnád körül ezt a fogalmat?

Michaletzky Luca: Amilyen egyszerűen dobálózunk a hétköznapokban a "boldogság" szóval, annyit vitatkozik rajta a pszichológia tudománya, hogy pontosan mit értünk alatta, milyen elemei vannak és hogyan érhetjük el – vagy hogy épp egyáltalán el kell-e érnünk. Míg a közbeszédben általában az örömteli eseményeket, a vidám pillanatokat értjük a boldogság alatt, a tudományos eredmények azt mutatják, hogy éppen nem a hedonista örömkeresés és a különböző anyagi javak megszerzése az, ami tartós boldogságot eredményez, sokkal inkább a tartalmas és értelmes élet tudja ezt biztosítani.

Van egyáltalán egzakt fogalom, olyan egységes megközelítés, amiben minden tudós egyetért, ha a boldogságról van szó?

A pszichológia tudománya sokáig szinte csak a mentális zavarokra, a patológiákra fókuszált. A múlt század második felében nyert nagyobb teret a pozitív pszichológiai irányzat, és ennek köszönhető, hogy a pozitív érzelmek és a boldogság kutatása bekerült a tudományos érdeklődés reflektorfényébe. Hiszen tévhit, hogy a boldogság csupán a problémák, a negatív gondolatok és érzelmek hiányát jelenti.

Sőt, az is tévhit, hogy boldognak lenni a normális állapot. Ezek a tévhitek, akár tudatosan, akár tudattalanul vannak benne valakiben, nagyon megnehezítik a boldogság elérését, hiszen nem elég, hogy boldogtalan, még amiatt is szenved, hogy azt hiszi, ezzel egyedül van, vagy az „abnormális kisebbséghez” tartozik.

Mi több, még az sem igaz, hogy az emberi élet célja a boldogság. Az evolúciós pszichológia szerint a modern emberi elme úgy fejlődött ki, hogy elsősorban túléljen a veszélyekkel teli világban.

Ezért teljesen normális, hogy alapvetően negatívan torzít az elménk, „minden bokorban veszélyt sejt” – az ebből származó aggódás, szorongás evolúciós örökségünk és sokáig a túlélésünket segítette.

Létezik egyáltalán tiszta boldogság: ha igen, miből áll és hogyan lehet mérni?

A boldogság alapvetően szubjektív fogalom, ezért a mérése igen komplikált. A tudomány is többféle módszert alkalmaz: a viselkedés megfigyelése, a hormonális változások mérése és implicit módszerek is alkalmasak rá az önbevallásos kérdőívek, interjúk mellett. A pszichológiai tesztek időnként olyasminek tűnhetnek, mint régen a tinimagazinok kérdőívei, pedig kidolgozásuk során számos tudományos, pszichodiagnosztikai szempontnak kell megfelelniük (validitás, megbízhatóság) és általában skálákból állnak, amelyek egyes személyiségvonásokat mérnek. Így a boldogságot mérő tesztek sem csak egyszerűen a boldogságot mérik, hanem az adott boldogság-modell egyes skáláit.

Az egyik legátfogóbb modell Martin Seligman amerikai pszichológus nevéhez fűződik. A PERMA-modell mozaikszó, a boldogság öt összetevőjének angol nevéből áll össze. Ezek a pozitív érzelmek (positive emotions), az elmélyülés (engagement), a minőségi kapcsolatok (relationships), az értelem (meaning) és az eredményesség (accomplishment). Seligman kutatásai szerint ezek a legfontosabb tényezők, amelyek együtt járnak a boldogság, a jóllét fenntartásával. A pozitív érzelmek tényezője azt jelenti, hogy tudatosan erősítjük magunkban a pozitív érzéseket, hogy azokat tartósabban, mélyebben tudjuk átélni. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a negatív érzelmeket el kell fojtanunk, vagy kerülnünk kell, sőt, a kiegyensúlyozottsághoz fontos, hogy el tudjuk viselni, meg tudjuk élni a félelmet, dühöt, szomorúságot, csalódottságot és társaikat is.

Az elmélyülés rokon fogalom a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow jelenséggel: amikor annyira belemerülünk egy tevékenységbe, hogy megfeledkezünk önmagunkról és csak a jelen pillanatra fókuszálunk – ezekből a pillanatokból utána sokáig tudunk töltekezni. Ezért fontos, hogy legyen olyan szabadidős tevékenységünk, hobbink, ahol nem számít a külső nyomás, teljesítmény, hanem a cél csupán maga a tevékenység.

Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a minőségi kapcsolatok sokat hozzáadnak a jóllétünkhöz. Ha gyakran élhetjük meg más emberek társaságában a kölcsönös bizalom, megértés, jóindulat légkörét, akkor boldogabbak leszünk, ráadásul a boldogság fertőző: ha boldog emberekkel vagyunk körülvéve, a környezetünk reakciói felerősíthetik bennünk is a pozitív érzéseket és a problémákkal is könnyebben birkózunk meg.

Az élet értelmessége azt jelenti, hogy úgy érezzük, van célja az életünknek, valami önmagunkon túlmutató dologért cselekszünk. Megtalálhatjuk az értelmet a családban, a vallásban, valamilyen társadalmi szervezetben vagy a hivatásunkban. Ha van valami magasabb rendű célunk, jobban viseljük a kényelmetlenségeket és nehézségeket. Végezetül az eredményesség, a kompetencia megélése is alapvető a boldogsághoz: képességeink kibontakoztatása, céljaink elérése akkor is növeli boldogságunkat, ha azt nem követi külső elismerés. Ez fordítva is igaz: az erőfeszítés nélkül elért siker, a külső elvárásnak való megfelelés bár kívülről örömnek tűnhet, valódi boldogságunkhoz nem járul hozzá.

Ez nem tűnik annyira gyakorlatias megközelítésnek. Hogyan nyújthat ez alapot a hétköznapjaink „boldogabbá” szervezéséhez?

Segítek lebontani az életünk egyes hétköznapi területeire vonatkoztatva a boldogságot. Életünk tetemes részét munkával töltjük, ezért boldogságunkhoz hozzájárul, hogy a napi 8 órát végig szenvedjük, vagy meg tudjuk benne élni az eredményességet: hogy sikerrel teljesítjük a ránk bízott feladatokat és hogy valami olyan célért vagy érték mentén dolgozhatunk, ami számunkra fontos. Ez segít abban is, hogy a munkánk egyhangú vagy kényelmetlenebb részét is szívesebben végezzük el.

Nagy jelentősége van annak is, hogy van-e hobbink, olyan szabadidős tevékenységünk, amiben rendszeresen elmélyülhetünk, amiben átélhetjük a flow-t – amikor teljesítmény és külső elvárások nélkül kizárólag a tevékenység öröméért végezhetjük azt. Előny, de nem szükségszerű feltétel, ha egyébként ebben is megélhetjük az eredményességet. A sport, a mozgás például tipikusan egy olyan cselekvés, amelynek során könnyű flow-ba kerülni, ráadásul ezzel testi és lelki egészségünket is gondozzuk. Ez azért is különösen fontos, mert más kutatások kimutatták, hogy az objektív, valódi egészségi állapotunknál többet számít a boldogságunk szempontjából a szubjektív egészségünk, azaz hogy mennyire érezzük magunkat egészségesnek!

Ezek a tényezők kölcsönösen hatnak egymásra: például egy olyan munkahelyi légkörben, ahol a kölcsönös bizalom, jóindulat jellemző, sokkal könnyebb elmélyülni a munkában is, gyakrabban lehet megélni pozitív érzelmeket – például büszkeséget, hálát -, mint egy mérgező, demotiváló helyen. A családunk, baráti társaságunk esetén ugyanez a helyzet. A boldogság ragadós: kutatások bizonyítják, hogy még barátaink barátainak a boldogságszintje is hatással van ránk.

Ezek a boldogság-összetevők fejleszthetők?

Elméletileg igen, például a pozitív érzelmek felismerése és megélése egy tudatosan fejleszthető képesség. Bevált módszer lehet erre a hála naplózás, de például most az adventi időszak is lehetőséget ad nekünk, hogy nagyobb figyelemmel forduljunk a pozitív érzések felé: a béke, a hála, az áhítat megélése, a meghittség, a remény olyan érzelmek, amelyekre érdemes ilyenkor tudatosan ráfordítani figyelmünket. Az ünnepek alkalmával könnyebb ezeket a pillanatokat megtalálni. A boldogság „tréningezése” szempontjából egy másik megközelítés egyszerre szolgál jó és rossz hírrel. Sonja Lyubomirsky elmélete szerint

a boldogság 50%-ban genetikailag meghatározott, 10%-ban múlik az életkörülményeken és 40%-ban tudjuk mi magunk befolyásolni.

Elméletét érték kritikák, de azt más kutatásokban is megfigyelték, hogy minden embernek van egy alap, „krónikus” boldogságszintje, amiből egy-egy akut esemény (pl lottóötös vagy autóbaleset) kizökkentheti pozitív vagy negatív irányba, de aztán idővel visszaáll az alapszintre. Az évezredek alatt az ember kiválóan megtanult alkalmazkodni a körülményekhez: egy alapvetően optimista ember akkor is visszatalál a pozitív beállítódásához, ha romlanak életkörülményei; egy pesszimista pedig a körülmények javulása ellenére is újra meg fogja látni helyzetének árnyoldalait. Itt jön be a genetika tényezője, ami egyszerre jelenti szüleink, nagyszüleink mintáit, a családból és tágabb környezetünkből, kultúránkból hozott mintákat. Ezekből már sokkal nehezebb kitörni, kemény önismereti munkát igényel felülírni a generációs sablonokat, de lehetséges, a pszichoterápiás munka ebben nyújt segítséget.

Mi akadályoz minket leginkább abban, hogy elérjük a boldogságot?

Paradox módon minél inkább próbáljuk elérni a boldogságot, annál messzebb kerülünk tőle. Egy 2011-es kutatásban Mauss és társai azt találták, hogy az aktívabb boldogságkeresés alacsonyabb boldogságszintet eredményez, mint az alapállapot. Ráadásul ahogy erőltetjük a boldogság elérését, úgy szembesülünk azzal a benyomással, hogy kifutunk az időből. Ez könnyen ördögi körré válik: ahogy rákapcsolunk, úgy kerülünk még messzebb az áhított céltól.

A hétköznapokban a boldogságot az emberek sokszor külső célokhoz kötik: boldog leszek, ha előléptetnek és többet fogok keresni, ha el tudok utazni külföldre nyaralni, ha megvehetem az álomautóm… Ha nem érjük el ezeket a célokat, akkor jogosan érezzük, hogy így nem is lehetünk boldogok; de ha elérjük, akkor is csak ideig-óráig szerez örömet az adott tárgy, aztán az örömteli érzés alábbhagy és azt hisszük, elmúlt a boldogság és tűzzük is ki az újabb célt.

Gyakran az is probléma, hogy azt hisszük, a boldog élet kényelmes életet jelent, ezért kerüljük a kényelmetlen, nehézségeket hozó helyzeteket. Pedig képességeink kibontakoztatása, kompetenciánk megélése miatt szükségszerű, hogy kilépjünk komfortzónánkból és bevállaljunk olyan kihívásokat is, amikben fejlődést, sikerélményt, büszkeséget élhetünk meg.

Egyáltalán érdemes akkor a boldogságot annyira hajszolni?

A boldogság keresése helyett inkább az autentikus, saját értékrendünk mentén élt élet keresése a kulcs az élettel való elégedettséghez. Ehhez először azt kell tisztáznunk, milyen értékek fontosak számunkra – ez egy komoly önismereti munka, hiszen először meg kell dolgoznunk mindazokat a külső elvárásokat és értékrendet, amiket környezetünktől kaptunk. Aztán a hétköznapjainkban érdemes ezen értékek mentén döntenünk és cselekednünk, és azon dolgozni, hogy kibontakoztassuk képességeinket. Nem megy ez egyik pillanatról a másikra, ráadásul időnként – például az élet nagyobb állomásai (normatív krízisei) során érdemes újra ránézni, hogyan alakultunk az eltelt időben a külső és belső tapasztalások hatására.

A mai teljesítményorientált világban az sem árt, ha megtaláljuk azokat az időtöltéseket, amik valóban segítenek kikapcsolódni és feltöltődni. Ezek egyben lehetőséget nyújthatnak arra is, hogy elcsendesedjünk, reflektáljunk saját magunkra a folyamatos pörgés helyett.

Mik lehetnek ezek a kikapcsolódási lehetőségek?

Lehet ez bármilyen, lehetőleg képernyőmentes hobbi. A sportolás, a kézműves tevékenységek (például kerámia, szövés, hímzés), művészi tevékenységek (festés, rajzolás, tánc, zene, vagy a művészetek élvezése) mind ide sorolható. A képernyőt, a kék fényt érdemes elkerülni, ha valódi feltöltődésre vágyunk. A személyes kedvencemet és az egyik legkönnyebben elérhető, legolcsóbb és legjobb megoldást a végére hagytam: a természetben való időtöltést.

Kirándulás, szabadban mozgás?

Bármi! Állítólag a világ legboldogabb nemzetének tartott finnek egyik titka is abban rejlik, hogy szabadidejükben sokat vannak a természetben. Lehet kirándulni, piknikezni, kempingezni, kertészkedni, vagy csak ücsörögni egy padon, minél többet vagyunk a szabadban, annál jobbat teszünk testi és lelki egészségünknek. A szabadban töltött idő oldja a stresszt, amiből a modern embernek túl sok jut. Egyre egyértelműbb, hogy ahhoz, hogy minél teljesebb képet lássunk az emberről, nem választhatjuk el őt környezetétől, a nagyobb rendszertől, aminek része. Ez alatt értjük a családot, a közvetlen környezetet, de valójában az egész teremtett világnak is részei vagyunk – hiába idegenedett el a városi ember a természettől. Az ökopszichológiai megközelítés épp ebben látja a modern problémák egyik fő forrását: kiszakadtunk abból a rendszerből, aminek évmilliókig részei voltunk, amihez eredetileg megtanultunk alkalmazkodni.

A természetben töltött idő segít újrakapcsolódni a valódi otthonunkkal, segít visszatalálni az eredeti ritmusunkba. A természet ciklikussága – éjszakák és nappalok, évszakok váltakozása – szoros kapcsolatban van az ember bioritmus váltakozásával is, még ha ezt a modern technológia (világítás, hűtés-fűtés) gyakran felül is írja.

A természetkapcsolat építése visszabillenthet minket a „helyünkre”: nemcsak a természettel, de saját magunkkal és a többi emberrel is könnyebben fogunk tudni kapcsolódni, és talán a kapcsolat az, aminek igazán híján vagyunk manapság.

Az ember társas lény, vágyjuk mások közelségét, mégis sokszor eltaszítjuk őket magunktól. Ez is akadálya a boldogságnak?

Persze, és ezekben a kapcsolati dinamikákban, folyamatokban – közeledés, távolodás – gyakran fontos szerepe van a már emlegetett családi, környezeti mintáknak. Sok kutatás jutott már arra a következtetésre, hogy boldogabbá tesz minket, ha adhatunk, mintha kapunk, de ezt sem szabad félreérteni és – most például karácsony előtt – összevásárolni mindenfélét, csak hogy minél többet adhassunk. A valódi szeretet megismerésen és tiszteleten alapszik, és ha tárgyak helyett a valódi figyelem, megértés, gondoskodás ajándékait tudjuk adni szerettünknek, többet teszünk a boldogságáért, mint hinnénk.