Taktaharkány önkormányzata szigorú feltételekhez köti a településre való beköltözést: az új lakóknak középfokú végzettséget kell igazolniuk és 50 ezer forintos hozzájárulást kell fizetniük.

Legendás budai cukrászda húzhatja le a rolót végleg: évtizedes jogvita vesztese lett a cég
December 4-éig kell bezárnia a Ruszwurm Cukrászdának, amit a jelek szerint a Korona Cukrászda is követhet záros határidőn belül.
Egy október 26-ai végrehajtói jegyzőkönyv szerint december 4-ig kapott határidőt a Ruszwurm Cukrászda, hogy végleg bezárjon. Az intézkedés pedig a Index értesülései szerint a Korona Cukrászdát is érintheti.
A történet hátterében az áll, hogy a cukrászda üzemeltetője, Szamos Miklós vállalkozó szerint V. Naszály Márta, az I. kerület polgármestere még a választások előtt azzal az ígérettel állt elő, hogyha támogatja a kampányát, akkor olyan bérleti szerződést fognak vele aláírni, ami alapján még bűncselekmény útján sem lehet őt kitenni.
Ezt azonban a polgármester tagadta, ezért rágalmazás miatt pert indított Szamos Miklós ellen. A végrehajtási eljárást pedig az önkormányzat indította el és a Budaörsi Járásbíróság rendelte el a Ruszmwurm Cukrászdával szemben, de hasonló levelet kapott a Korona Cukrászda is, aminek már a zárját is lecserélték a bejáraton.
A Budavári Önkormányzatot az esetről a lap megkeresésére azt a választ adta, hogy a Ruszwurm Kft. több tulajdonosa közül sem állnak senkivel elszámolási vitában. A céggel szemben, a bíróságok által jogerős ítélettel lezárt jogvitája volt a Budavári Önkormányzatnak, miután a cég által kötött három bérleti szerződés is lejárt 2015-ben, azonban az üzlethelyiség nem lett visszaszolgáltatva.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tekintettel arra, hogy a cég a számára kedvezőtlen kimenetelű jogerős bírósági ítéletek alapján sem adta vissza a Budavári Önkormányzatnak az üzlethelyiségeket és a megítélt több százmillió forint összegű használati díjat sem fizette be, ezek érvényesítése érdekében végrehajtási eljárás van folyamatban. V. Naszályi Márta polgármester nem kért és nem kapott anyagi támogatást Szamos úrtól. Ez a nyilvános kampányszámláján is ellenőrizhető
– olvasható az önkormányzat közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


