Jelentősen emelkedtek a nyári táborok árai: a napközis táborok átlagosan már 55-60 ezer forintba kerülnek.

A tavaly rendhagyó módon augusztus 27-én megtartott augusztus 20-i budapesti tűzijáték után joggal merül fel a kérdés 2023-ban, hogy lesz-e tűzijáték idén a nemzeti ünnepen. Az előzetes tervek szerint az idei tűzijátékot augusztus 20-án fogják megtartani, derült ki az RTL Hiradóból. Fél óra alatt 34 ezer rakétát lőnek majd fel Budapesten.
Idén is a biztonság az első, ezért ha kell, elhalasztják az ünnepséget - mondta el a műsorban Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. A tavalyi tűzijáték 10 millió 300 ezer forintba került, az álamtitkár szerint ehhez hasonló nagyságrendű lesz idén is a program költsége.
A korábbi híradások szerint a tűzijátékot az Országház és a Duna-parti épületek grafikus fényfestése és drónshow egészíti ki. A műsor során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja be az eget 230 indítási pontról, köztük a Szabadság és az Erzsébet hídról, valamint 7 folyami uszályról és számos pontonról. A tűzijátékot a szokásos görögtűz zárja, újdonság lesz azonban, hogy a vízfelületeken is kilőnek úszó pirotechnikai effekteket. A Dunán "szikrázó virágszőnyeg" fog majd úszni. Az RTL ünnepség további részleteiről is beszámolt:
Az eszközöket 60 pirotechnikus telepíti augusztus 3. és 19. között; az eseményhez sok száz oldalas biztonsági tanulmány készült. Kotasz Gergő, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. sajtóreferense korábban elmondta, Magyarország egyfajta jelképévé vált a Szent István napi tűzijáték, amelyet milliók figyelnek a helyszínen és a képernyők előtt. Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette és programozta, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta klasszikus magyar komolyzenei dallamok felhasználásával.

Slágersorsjegy tarolhat újra Magyarországon: elképesztő pénzt lehet vele nyerni, roham indulhat érte
Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


