A decemberben elhunyt színész olyan nagy neveket képzelt el a főbb szerepekre, mint Rudolf Péter, Básti Juli vagy Nagy-Kálózy Eszter.
Egyre súlyosabb Lagzi Lajcsi állapota a börtönben: már járni is alig tud a mulatóslegenda
A zenész április utolsó napjaiban kezdte meg a rá jogerősen kiszabott büntetése letöltését, a cellasorig azonban a mai napig nem jutott el - a Ripost szerint pedig az első bent töltött napja óta az egészségügyi részlegen kezelik, állapota viszont folyamatosan romlik.
Nem javul Galambos Lajos állapota. A népszerű trombitás az elmúlt hónapokban nem került a cellasorba, mert állandó orvosi megfigyelésre szorul. A zenész egyébként otthonápolási kérelmet nyújtott be, és abban bízik, hogy hamarosan hazatérhet, hogy otthon lábadozzon.
„Helyesek az értesüléseik, Galambos Lajos most már kizárólag kísérővel képes sétálni, egyedül el sem engedik. Kísérik a BV boltba, ahol vásárolhat, illetve az egészségügyi sétáin is mellette kell legyen valaki”
– mondta el Galambos Lajos ügyvédje, dr. Csontos Zsolt a lapnak.
A trombitás védője hozzátette, hogy az otthonápolással kapcsolatban még nem született döntés, de az eljárás folyamatban van.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







