A SkyShowtime júniusi kínálata számos új sorozat- és filmpremierrel bővül, így indítják a nyarat.

Az elmúlt tizenegy évben egymillióan vettek részt az Erzsébet-táborokban. A nyári Erzsébet-táborok között kiemelt helyet kap annak a 6500 gyermeknek a táboroztatása, akik gyermekvédelmi szakellátásból és gyermekjóléti alapellátásból érkeznek a Balatonhoz az ország 114 intézményéből.
Az elmúlt tizenegy évben egymillióan vettek részt az Erzsébet-táborokban - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára A Tábor összeköt - Erzsébet Táborok című uniós projekt keretében nyáron megvalósuló "ottalvós" balatoni Élménytáborok pénteki sajtótájékoztatóján. Fülöp Attila elmondta, hogy a nyári Erzsébet-táborok között kiemelt helyet kap annak a 6500 gyermeknek a táboroztatása, akik gyermekvédelmi szakellátásból és gyermekjóléti alapellátásból érkeznek a Balatonhoz az ország 114 intézményéből. Nekik ez az élménytábor a szó szoros értelmében közösségi élményt jelent majd - fogalmazott.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a zánkai egy szinte használhatatlan, elavult táborhely volt korábban, mára pedig egy modern, 21. századi táborvárossá vált, köszönhetően annak a csaknem 30 milliárd forintnak, amit a felújítására biztosított a kormány.
Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója kiemelte, különleges élmény a rájuk bízott fiatalok számára a táborozás, mivel sok szakellátásba bekerülő fiatal még nem látta a Balatont, de olyan üdülőt sem, amilyen Zánkán várta őket. Ezt a hátrányt is igyekszik a közösség ledolgozni - tette hozzá.
Jelezte, hogy az idén tizenhárom vármegyéből 2500 gyermekük jöhetett el a táborba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hornyák Tibor, a táborokat nyolcadik éve szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke fontosnak nevezte, hogy mára egész éves táboroztatási rendszerré fejlődtek. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek minden Erzsébet-táborban a legszebbet, legjobbat kapják, ezen felül ingyenesen biztosítják számukra az utaztatást a MÁV-val kötött szerződések szerint. Az alapítvány elnöke reményét fejezte ki, hogy a következő kilenc hétben sok gyermeket fogadhatnak.

Slágersorsjegy tarolhat újra Magyarországon: elképesztő pénzt lehet vele nyerni, roham indulhat érte
Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


