Újabb hat vármegyére terjesztették ki mától a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, mivel a forró, száraz időjárás miatt drasztikusan megnőtt a szabadtéri tüzek kockázata.

Újabb országrészben indul a bírságszezon: több százezres csekket kaphat, aki ezt nem tartja be
Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan, idén is kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra. Magyarországon a tiszavirág már csak alig néhány helyen figyelhető meg, így ezen fajok védelme kiemelt jelentőségűvé vált. A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása, illetve az élő és az elhullott egyedek gyűjtése is.
Hazánk egyik védett rovar faja a tiszavirág (Palingenia longicauda). Páratlan jelenség a tiszavirág, ez a nagyméretű kérészfaj életének utolsó és legfontosabb napja a Tiszavirágzás. Azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon, és utána szinte azonnal elpusztuljon. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, sajnos Európából a tiszavirág szinte teljesen eltűnt már. Ezért is fontos, hogy megtegyünk mindent azért, hogy nálunk továbbra is fennmaradjon ez a ritka kérészfaj. A kérészrajzás tehát nem más, mint e 8-12 centiméter hosszú rovar tömeges rajzása. A kérészek általában június közepe táján indulnak rövid útjukra.
A védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelent a horgászat céljából történő jogellenes elpusztítás, az állat gyűjtése, tekintettel arra, hogy e faj napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján, mint a Körös és a Bodrog-folyón található meg. A jogszabály a tiszavirág természetvédelmi értékét 10.000 forintban állapította meg egyedenként.
A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása, illetve az élő és az elhullott egyedek gyűjtése is.Szabálysértést követ el és százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki védett élő szervezet egyedét jogellenesen elpusztítja. Amennyiben az elkövető a rovarok telepét károsítja meg, ebben az esetben természetkárosítás bűncselekményt is elkövetheti, ugyanúgy akkor is, ha jelentős mennyiségű egyedet gyűjt.
Szintén büntetőjogi kategória az is, ha a rajzásba az elkövető kisgéphajóval szándékosan belehajt, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket. A védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához a felügyelőség engedélye szükséges.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A cselekmények megelőzése céljából a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya az illetékességi területén folyamatos adatgyűjtést végez arra vonatkozóan, hogy mikor várható a kérészek tömeges rajzása. Ezen időszakban fokozott ellenőrzést végeznek a kapitányság illetékességi területén a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel. A tiszavirágzás gyönyörű látványt nyújt. Vigyázzunk rá! Mindenki érdeke, hogy ez a Magyarországon is ritka állatfaj megmaradjon a következő generációnak is.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


