Aggasztó jelentés készült a Balatonról: 2040-re teszik a végső dátumot, lépni kell!

Aggasztó jelentés készült a Balatonról: 2040-re teszik a végső dátumot, lépni kell!

2023. június 6. 22:00

Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden Tihanyban. A bemutatott új modellek baljós képet festenek elénk: 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása

Erős Tibor, az MTA doktora emlékeztetett arra, hogy a Balaton esetében 1921-től rendelkezünk vízmérlegekkel, de 2000 előtt még soha nem fordult elő annyi szélsőséges helyzet, mint 2000 és 2022 között. Ebben az időszakban kilenc év során is csökkent a Balaton vízszintje. "A 2000 és 2003 közötti aszály okozta károk után a szakértők kidolgozták a vízpótlás lehetséges alternatíváit, de intézkedést akkoriban még nem tartottak időszerűnek. Akkori megoldási lehetőségként előtérbe került a vízvisszatartás a mederben vagy a vízgyűjtőn létesített tározókkal" - mondta a szakember.

Az igazgató beszélt arról is, hogy az ülésen több előadó sürgette a döntést a vízhiány kezeléséről. A bemutatott modellek szerint ugyanis a jövőben vélhetően vízpótlásra lesz szükség, 2040 és 2060 között alkalmanként, utána pedig viszonylag rendszeresen. Emiatt olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amellyel a rendszer egy-két év alatt megépíthető, ha azt vészhelyzet indokolja.

Erős Tibor felidézte: az utóbbi évtizedekben vizeink fokozódó melegedésével jelentős számban jelennek meg idegenhonos növény és állatfajok, amelyek kiszoríthatnak őshonos fajokat. Kiemelte: óvakodni kell a klímaváltozás negatív hatásainak felerősítésétől, azaz például a mikroklímát, széljárást megváltoztató és a természetes élőhelyeket átalakító beavatkozásoktól. Megjegyezte, hogy a Balaton jövője szempontjából nagy szerepet játszik a társadalom érzékenysége, a tóhoz való viszonyulása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 30. 19:03