A globális felmelegedésre reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy a téli olimpiákat januárra hozza előre.
A gazdagok játszóterévé vált a Mount Everest: már a zöldfülű hegymászók is engedélyhez juthatnak
A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon. Idén eddig 12 olyan hegymászó halálát erősítették meg, aki a világ legmagasabb hegyét próbálta meghódítani, öt embert pedig hivatalosan eltűntként tartanak nyilván, köztük a magyar Suhajda Szilárdot.
Idén eddig 12 olyan hegymászó halálát erősítették meg, aki a világ legmagasabb hegyét próbálta meghódítani, öt embert pedig hivatalosan eltűntként tartanak nyilván, köztük a magyar Suhajda Szilárdot, akinek keresését múlt hét végén adta fel a nepáli hegyivezetőkből összeállított keresőcsapat - írta a The Guardian című brit napilap.
A veszteségmérleget a nepáli idegenforgalmi minisztérium is megerősítette. Közlésük szerint az időjárási körülmények idén nem kedvezőek a csúcs meghódításához, főként ez okozta a 17 hegymászó halálát. A klímaváltozásnak jelentős következményei vannak a hegyekben - hangsúlyozták.
Évente 5-10 hegymászó halt meg a Mount Everesten az utóbbi időben. Kiemelkedően tragikus év volt a 2014-es, amikor szintén 17 halálesetet jegyeztek fel, akkor az áldozatok többsége helyi serpa volt, akiket egy lavina sodort el.
A nepáli kormányt többen bírálták amiatt, hogy idén minden korábbinál több, 479 hegymászóengedélyt hagyott jóvá. Egy engedélyért 5 millió forintot számolnak fel, így a mászószezon komoly bevételi forrást jelent a himalájai országnak. A hatóságok tagadják, hogy túllőttek volna a célon az engedélyek kiadásakor, és arra hivatkoztak, hogy maga a szezon az átlagosnál hosszabb lesz az idén, így el tudják kerülni a zsúfoltságot.
Ang Norbu Serpa, a nepáli hegyivezetők szervezetének elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy "túl sok" mászóengedélyt adnak ki a hatóságok, és ez erős környezeti nyomást helyez a hegyre. Meglátása szerint míg korábban főként edzett, jó állóképességű, tapasztalt hegymászók vállalkoztak a Mount Everest meghódítására, újabban egyre jellemzőbb, hogy újonc hegymászók is próbálkoznak.
Szakértők és elismert hegymászók arra figyelmeztetnek, hogy a 8848 méter magas Mount Everestre egyre többen afféle turistalátványosságként tekintenek, mintha olyan játszótér lenne, ahol az izgalomra vágyó gazdagok kiélhetik vágyaikat. Még olyanok is nekivágnak időnként az útnak, akiknek csak kevés tapasztalatuk van a magashegyi hegymászásban, viszont ki tudnak fizetni akár 20 millió forintot is meghaladó összeget azért, hogy felsegítsék őket a csúcsra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egyre nagyobb az aggodalom amiatt is, hogy a globális felmelegedés kedvezőtlen hatásain túl a Khumbu-gleccseren levő alaptáborban folyó egyre intenzívebb emberi tevékenység következtében is veszélyesebbé válnak a hegyen a körülmények. Az utóbbi 30 évben a Mount Everest gleccsereiből kétezer évnyi jég olvadt el a legújabb felmérések szerint.
További súlyos gond, hogy a hegymászók tömege hatalmas mennyiségű szemetet hagy szerteszét maga után. Ezen a problémán valamelyest segített, hogy az utóbbi időben a mászóknak 1,3 millió forintnak megfelelő letétet kell befizetniük, amelyet csak akkor kapnak vissza, ha 8 kilogramm szemetet lehoznak magukkal az expedíció után. Ettől függetlenül a hegy továbbra is tele van szeméttel minden mászószezon végére a hegyivezetők szerint.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







