26 °C Budapest
kid child phone mobile school

Súlyos veszély leselkedik a magyar fiatalokra: csak a szüleiken múlik, hogy beüt-e a baj

2023. május 16. 14:01

Egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a fiatalok megdöbbentő digitális szokásaira: a 14-25 éves korosztály háromnegyede még tanulás közben sem tudja letenni a telefont és szívesebben tölti chateléssel az idejét, mint családi programmal. Saját bevallásuk szerint minden második tinit ért már online zaklatás és szaporodnak az olyan gyermekpszichiátriai következmények, mint a figyelemzavar, szenzoros érzékenység és önsértés. Miközben a szülők felelőssége óriási a helyzet kezelésében, sokan közülük maguk is nehezen boldogulnak az online tér szabályaival, nem ismerik az eszközöket és applikációkat vagy éppenséggel maguk is függők. A digitális gyermekvédelem tehát a szülőkkel kezdődik – véli Hortobágyi Ágoston digitális stratéga, aki szerint hamarosan visszafordíthatatlan társadalmi következményei lesznek annak, ha nem indul el széleskörű párbeszéd a témában.

Miközben egyre megdöbbentőbb statisztikák látnak napvilágot a tinédzserek internet- és közösségi média használatával kapcsolatban, sokszor a saját bőrünkön tapasztaljuk a negatív következményeket. Az, hogy a családi vacsoráknál már szinte lehetetlen kiimádkozni a gyerek kezéből a mobilt, csupán a jéghegy csúcsa, de sajnos naponta érkeznek a hírek a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekményekről, a gyermekpszichiátriákon pedig egyre több az önsértéses vagy éppen ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) eset – különösen a pandémia és a távoktatás időszaka óta

Általános tévhit ráadásul, hogy a különböző veszélyek csak a nagyobbakat érintik és elég leülni a gyerekekkel beszélgetni 14-15 éves korban. Sajnos a negatív tendenciák már a kisebbeket, az 5-6. osztályos kicsiket is fokozottan fenyegetik, így érdemes sokkal korábban, az iskolába lépéskor elkezdeni a beszélgetéseket a témában, illetve lefektetni az internethasználattal kapcsolatos szabályokat, melyekhez később is vissza lehet majd nyúlni” – javasolja Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.

A digitális térben is példakép a szülő, de fel kell erre készíteni

A különböző mentális szövődmények tehát gombaként szaporodnak, egy másik, szintén jelentős problémakör pedig az online zaklatás és a kéretlen szexuális tartalmak jelensége. A 14-25 évesek 55%-át érte már online zaklatás saját bevallásuk szerint, 10-ből 6-an pedig kaptak már erotikus fotót chatelés közben. Nem csupán elszigetelt esetekről van tehát szó, és bár ezen cselekményeknek büntetőjogi vonzatuk is van, a törvénykezés és a hatósági gyakorlat egyelőre nem zárkózott még fel annyira, hogy érdemben és hatékonyan tudjon fellépni az ilyen típusú zaklatások ellen. A szabályozói környezet ráadásul igen változatos, habár az Egyesült Államok egyes területein (például Utah államban) már életbe lépett egy jogszabály, melynek értelmében a 18 év alatti gyermek csak a szülő engedélyével regisztrálhat közösségi oldalra és a gondviselő később is hozzáférhet a fiatal fiókjaihoz.

Jól látszik, hogy egyelőre szakadék tátong a törvénykezés és a mindennapokban előforduló esetek között, így valóban a szülőre hárul a feladat, hogy egyfajta szabályalkotóként, ha úgy tetszik, bíróként lépjen fel. Ezt feltétlenül komolyan kell venni, hiszen ahogy a fizikai térben is felelősek vagyunk a gyermekünk testi-lelki jóllétéért, jó lenne, ha az online térre vonatkozóan is magunkénak éreznénk ezt a szerepet. Úgy gondolom, hogy egyre fontosabb fogalom lesz a digitális nevelés vagy a digitális gyermekvédelem, viszont ehhez a szülők tudatos és széleskörű edukációjára is szükség van. Sokan tisztában vannak már a veszélyekkel, sokat olvasnak a témáról, aggódnak is a gyermekeikért, de fogalmuk sincs arról, milyen lépéseket tehetnének a megoldás felé

– javasolja Hortobágyi Ágoston, aki éppen ezzel a céllal hozta létre Digitális Edukáció Képző Központot, illetve indította el a Digitális Szülő Kurzust.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Figyelem: jön a nyári szünet, rászabadulnak a tinik a netre 

Közelednek ráadásul a nyári hónapok is, melyek még nehezebbek a legtöbb szülő számára: miközben változatlanul helyt kell állniuk a munkában, meg kell oldaniuk a gyermekek felügyeletét, napirend hiányában pedig szinte egész nap a világhálón lóghatnak a sokszor a nagyszülőkre bízott fiatalok – akik aztán végképp nem tudnak mit kezdeni a kütyükkel. A szakértő szerint ezért most még fontosabb a nyílt kommunikáció és a szabályok felállítása. Legyen az adott napra meghatározott képernyőidő, töltsünk le hasznos applikációkat, melyekkel tanulhatnak a kicsik és jöhetnek a szabadidős tevékenységek. A barátokkal közös programokon, bicajozásokon kevésbé nyúlnak az okoseszközök után a fiatalok, ha pedig van rá lehetőség, érdemes egy-egy táborba is beíratni őket, melyek között a sportokon vagy a kreatív tevékenységeken kívül ma már digitális készségeket oktató vagy éppen kódolásra játékosan tanító foglalkozások is vannak.

Különösen nagy kihívás a felkészülés akkor, ha gyermekünk éppen most szeptemberben kezdi az iskolát. Ilyenkor még nagyobb a szülő felelőssége, az új feladatok, kötelességek mellett azonban fontos, hogy már ekkor lefektessük a digitális jelenlétre vonatkozó korlátokat és elvárásokat, illetve sokat tehet azért, hogy a gyermek könnyebben beilleszkedjen az új közösségbe. Gondoljunk csak bele, hány kisiskolás villog méregdrága mobiltelefonnal, melyre valójában semmi szüksége nincs! Ez is egy újabb, felesleges feszültségforrás abban az közösségben, melynek a gyermek éppen próbál a részévé válni. Sajnos sok esetben éppen a szülő az okozója ezeknek a feszültségeknek, úgy, hogy mindez eszébe sem jut. A digitális gyermekvédelem velünk, felnőttekkel kezdődik” – teszi hozzá Hortobágyi Ágoston.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 09:42