Orient Express 2025: íme az Orient Express menetrend és az Orient Express árak listája. Mennyibe kerül egy Orient Expressz jegy, mikor áll meg az Orient...

Délelőtt fél 11 előtt nem sokkal indul el a Buckingham-palotából III. Károly király díszmenete a koronázási ünnepségre. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Ugyanakkor a kritikusok szerint nem a brit adófizetőknek kellene állnia az esemény 100 milliárdos költségeit. A palota szerint viszont sokkal több folyik vissza az államkasszába a Londonba érkező látogatók után. A britek többsége nem a koronázásnak, hanem a 3 napos hétvégének örül.
Szombaton koronázzák meg III. Károlyt, az Egyesült Királyság és tizennégy további nemzetközösségi ország uralkodóját. A királyt és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.
A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is. II. Erzsébet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án elhunyt, és halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.
A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg. A percnyi pontossággal kidolgozott menetrend alapján a Westminster-apátság kapui helyi idő szerint reggel fél 8-kor nyílnak meg a vendégek előtt. Az államfők és a külföldi kormányok képviselői fél tíztől foglalhatják el helyüket, a külföldi uralkodóházak tagjai 10:25 órakor, a brit uralkodó hozzátartozói 10:35 órakor érkeznek.
III. Károly király és hitvese 10:20 órakor indul a Buckingham-palotából díszes menet (The King's Procession) élén a Westminster-apátságba. A menet az Admiralitás felé vezető Mall sugárúton halad, London kormányzati negyedének főutcáján, a Whitehallon jobbra fordul, és így érkezik az apátságba. A királyi házaspárt a Diamond Jubilee State Coach, vagyis a gyémántjubileumi állami hintó szállítja a palotától mintegy két és fél kilométerre emelkedő apátsághoz.
A hat ló vontatta, háromtonnás, 5,4 méter hosszú, légkondicionált, hidraulikus felfüggesztéssel ellátott hintót II. Erzsébet királynő 2012-ben megünnepelt hat évtizedes uralkodói jubileumának tiszteletére készítette nyolcévi munkával egy ausztrál mesterember, Jim Frecklington. A király brit idő szerint 10:53 órakor lép be a Westminster-apátságba a nyugat felé néző főbejáraton, és a koronázási ceremónia 11 órakor kezdődik. III. Károly koronázására visszaszállították Edinburghból Londonba a skót történelem egyik legnagyobb becsben tartott ereklyéjét, a Sors Kövét.
A britek inkább a szabadnapnak örülnek
A legfrissebb felmérés szerint a britek lelkesebben várják a háromnapos hosszú hétvégét, mint annak okát, vagyis III. Károly koronázását, amelynek alkalmából a brit kormány hétfőre is munkaszünetet hirdetett. A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov 3394 brit felnőtt bevonásával elvégzett vizsgálatában a résztvevők 37 százaléka mondta azt, hogy nagyobb várakozással tekint a hosszú hétvége, mint a koronázási ceremónia elé, és csak 25 százalék örül jobban az uralkodó koronázásának, mint a hétfői munkaszünetnek. A válaszadók 34 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyik sem izgatja különösebben.
Az országos átlagon belül a 25-49 év közötti korosztályt lelkesíti a legkevésbé III. Károly koronázása: ebben a csoportban 54 százalék részesíti előnyben a hétfői munkaszünetet, és csak 14 százalék válaszolta azt, hogy a koronázást várja a legnagyobb izgalommal a hétvégén. A 65 év feletti korcsoport mutatja a legnagyobb lelkesedést a koronázás iránt: közülük alig 9 százalék mondta azt, hogy a hétfői plusz szünnapot várja a legnagyobb örömmel, 41 százalékuk III. Károly koronázása elé tekint a legnagyobb várakozással a következő három napban.
A cég kimutatása szerint ugyanakkor ebben a korosztályban a legnagyobb a közömbös válaszadók aránya is: 45 százalék nyilatkozott úgy, hogy sem a koronázás, sem a plusz munkaszüneti nap nem lelkesíti különösebben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Még kisebb az érdeklődés a koronázási hétvége ünnepi rendezvényei iránt. A felmérés résztvevőinek alig 17 százaléka mondta azt, hogy részt vesz a sok ezer utcabál valamelyikén vagy egyéb eseményeken, 72 százalék viszont biztosra mondta, hogy nem tervez ilyesmit. Ennél is kevésbé vonzza a briteket a koronázási ajándéktárgyak tömege: mindössze tíz százalékuk kíván ilyeneket vásárolni, 87 százalék nem akar erre pénzt kiadni.
Emellett, mint a Portfolio írja, a brit királyi család kritikusai azt is sérelmezik, hogy a koronázás várhatóan 250 millió fontjába (több mint 100 milliárd forintjába) kerül az országnak. A köztársaságpártiak szerint nem a brit háztartásoknak kellene állnia a ceremónia kiadásait, hanem a brit királyi családnak.
Ugyanakkor a Buckingham-palota szerint viszont több mint 1 milliárd font folyik be a gazdaságba a koronázás hatásai miatt.
Nem az én dolgom megmondani, hogy ezek a számok mennyire pontosak, de az elmélet szerint az ünnepségek óriási gazdasági lökést adnak a nemzetnek
- mondta a Reutersnek a Buckingham-palota szóvivője, hozzátéve, hogy a sok államfő jelenléte hatalmas kapcsolatépítési lehetőséget is jelent.

Slágersorsjegy tarolhat újra Magyarországon: elképesztő pénzt lehet vele nyerni, roham indulhat érte
Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


