A közlönyben többek között megjelent a nyugellátások 2026. januári emeléséről szóló rendelet is.
"A nyugdíja felét elviszi a fűtésszámla" - vallotta be Vágó István. Az ország kvízprofesszora immár önkormányzati képviselő, ezért számos dologról, így kereseti lehetőségeiről is kénytelen volt lemondani.
Az ország kvízmestere volt az első vendége a Blikk Polihisztor című műsorának, ahol elárulta, minden bevételétől "megszabadult" azzal, hogy politikai tisztséget vállalt, ám a döntését így sem bánta meg. Arra a kérdésre, hogy önkormányzati képviselőként mennyire él jól, úgy reagált, bő kétszázezer forintot kap, illetve minimálbért a bizottsági munkájáért. Erre jön rá a 200 ezer forintos nyugdíja, aminek Vágó István szerint a felét elviszi a fűtésszámla.
A kvízceleb máig keresi a konfrontációt. A közelmúltban az egyik legismertebb közéleti csörtéje Puzsér Róberttel volt. Ezzel kapcsolatban kijelentette, nem igaz az a vád, hogy anno kiírták neki a megfektéseket a műsorban.
A Legyen Ön is milliomos!-ban megtiltották, hogy tudja a műsorvezető a választ. Be voltunk biztosítva a nagy nyeremények esetére: ha valaki elvitte a 40 milliót, a biztosító ennek egy részét fedezte. Ott ült a biztosító embere is, nehogy össze tudjak játszani a játékossal. A számítógépes termet, ahova 30 vagy 50 ezer kérdés be volt táplálva, fegyveres biztonsági őrök vigyázták
- magyarázta Vágó István.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








