22 °C Budapest
Red seats at the cinema

Kihívója akadt a minden rekordot megdöntő sikerfilmnek: letaszíthatják a trónról az Avatart?

2023. január 15. 15:35

Egy hónappal ezelőtt mutatták be James Cameron új filmjét, az Avatar második részét, aminek nézettsége magasan vezet a magyar mozikban hetek óta. Azonban a jelek szerint most kihívója akadt a magyarok kedvencének: Guy Ritchie új filmjét, a Fortune hadművelet -  A nagy átverést mindössze 1 hete mutatták be, de máris 50 ezer magyar váltott rá jegyet. De más meglepetéseket is hozott az elmúlt egy hét a mozikban.

A hét elején számoltunk be arról, hogy a magyar mozikban a december 15-ei premierje óta magasan tarol az Avatar: A víz útja című film: december 29. és január 4. között 199 770-en voltak kíváncsiak a filmre, amivel több mint 445 millió forintot hozott a bemutatója utáni harmadik héten a konyhára.

A trónról pedig január 5-11 között sem sikerült letaszítani az Avatar második részét. 122 122-en váltottak rá jegyet, amivel egy hét leforgása alatt körülbelül 281 millió forintot termelt. Bár ez jóval elmarad az eddigiektől, de még így is magasan vezeti a nézettségi listát Magyarországin, hiszen a második helyen nyitó Guy Ritchie film, a Fortune hadművelet alig több mint 99 millió forint bevétellel nyitott (a film preimierje január 5-én, csütörtökön volt), miközben 48 496-an látták a filmet.

A Csizmás, a kandúr: az utolsó kívánság ezzel egy helyet lentebb került az eheti top 10-es listán: bár közel 56 millió forintot hozott és 29 025-en váltottak rá jegyet, de ez már csak a harmadik helyre volt elég 5 héttel a bemutató után. A Csizmás, a kandúr-t követi a sorban az I Wanna Dance With Somebody – Whitney Houston története, amire 20 171-en voltak kíváncsiak és 40 millió forintot termelt.

Az ötödik helyen nyitott az 1 héttel ezelőtt bemutatott Gátlástalan örökösök, amit 6949-en láttak január 5. és 11. között, így picivel több mint 14 millió forintot hozott a konyhára. A 6. helyre került ezzel a Beugró a Paradicsomba, ami azért is különleges, mert 14 héttel a premier után még mindig a legnézetebb 10 film között van azzal, hogy több mint 10 millió forintot termelt és 7044-en elmentek megnézni. A hetedik helyen a szintén január 5-én bemutatott Léna és Hógolyó áll: 5453-an nézték meg és több mint 10 millió forintot hozott a mozikban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nyolcadik helyre került ezzel Az új játék című film, ami körülbelül 7,5 millió forintot termelt azzal, hogy 3676-an elmentek megnézni. Őt követi szorosan a sorban 3843 látogatóval a Nyolc hegy című olasz dráma, ami körülbelül 6,5 millió forintot hozott. A jelek szerint viszont az emberek továbbra is kíváncsiak a karácsonyi filmekre, ugyanis a tizedik helyre került ezzel a múltheti nyolcadik helyezett, a Teddy mackó karácsonya. A családi filmre január 5. és 11. között 3071-en voltak kíváncsiak, és majdnem 6 millió forintot hagytak ott a látogatók a kasszákban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?