Magyarország legismertebb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját.

Eltapsolta 636 milliós lottónyereményét a magyar házaspár: bevallották, mindenük oda lett
Még 2013-ban nyerte meg a lottót Andraschek Anikó és férje, László. Azonban mára már a 636 milliós nyereményből szinte egy cent sem maradt. A nyerteseknek még az autójukat is el kellett adnia, tudta meg a Blikk.
A teljes anyagi kilátástalanságban nyerte meg a főnyereményt Andraschek Anikó és férje, László. A pár 636 millió forinttal lett gazdagabb egy lottószelvénynek köszönhetően, éppen akkor, amikor már az se volt biztos, hogy tető lesz a fejük fölött sokáig. A győri nő és a férje pedig kiélvezte a hirtelen jött gazdagságot, amennyire csak lehetett: több lakást, egy 180 négyzetméteres házat, nyaralót és luxusautót is vásároltak, amihez sofőrt is fizettek. Azonban a mesés vagyonból mára már semmi sem maradt.
Anikó és László ugyanis teljesen elveszítette a realitásérzékét. Miután vettek mindhárom gyereküknek 1-1 lakást elkezdték kétkézzel szórni a pénzt. A nyertesek luxusautókat vásároltak úgy, hogy egyikőjüknek sincs jogosítványa, így egy sofőrt is fizettek, hogy furikázza őket a hétköznapokban. Mindezek után az egykor hajléktalan férfi és felesége vásárolt egy több mint 180 négyzetméteres házat, egy balatoni nyaralót és nyitottak egy kávézót is. Utóbbit még 5 évvel ezelőtt, 2017-ben kellett zárniuk, miután nemhogy nem termelt bevételt, de többmilliós adótartozást is sikerült felhalmozniuk.
A balatoni nyaralótól is megváltunk idővel, az autónkat viszont csak most, három-négy hónapja adtuk el. Az az igazság, hogy magunk nem vezetünk, mert nincsen jogosítványunk, a sofőrt pedig meg már nem tudtuk megfizetni. Egyébként vele nagyon jó a viszonyunk, a kocsit is végül ő vette meg tőlünk
– mondta el Anikó, aki azt is elárulta, hogy az ingatlanok – a nyaralót leszámítva – mind megvannak, azonban a családi ház egy részét kénytelenek kiadni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mi egy nagy, több mint 180 négyzetméteres családi házban élünk Győr kertvárosi részében. Az alsó szinten van egy albérlőnk, s most azon gondolkodunk, hogy egy kisebbe költözünk, mert kettőnknek nagyon nagy ez az épület. Rengeteg munka rendben tartani, a villany- és a gázszámlákról nem is beszélve. A sokszorosukra nőttek
– tette hozzá a korábbi milliomos.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


