Egész napos programsorozattal kezdődik június 1-jén a SopronFest: a fesztivál nyolc napja alatt 75 helyszínen többszáz esemény várja városszerte a látogatókat.

Két éve elmaradt, tavaly hazai fellépőkkel rendezték meg, idén azonban már a külföldi fellépők is visszatérnek a debreceni Campus Fesztiválra, amelyet július 20-24. között rendeznek meg a Nagyerdei Stadionban és környékén - emelték ki a szervezők a könnyűzenei és kulturális eseményt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője a fesztivál egyik helyszínén, a nagyerdei víztoronyban tartott eseményen azt mondta, akár a legsikeresebb fesztivál is lehet az idei Campus, Debrecen felkapott, trendi, izgalmas hellyé vált az utóbbi években, és a helyi lakosság is egyre inkább magáénak érzi a rendezvényt.
Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: jó döntés volt 2014-ben áthelyezni a Campus Fesztivál helyszínét a város melletti Vekeri-tó partjáról a Nagyerdőbe, városi, mégis erdei környezetbe. Szerinte jó esély van arra, hogy - mint a koronavírus-járvány előtti évben, 2019-ben - százezernél több látogatója lesz az idei fesztiválnak.
Miklósvölgyi Péter, a Campus Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy több bérletet értékesítettek július 1-ig, mint 2019-ben. Mint megjegyezte, július 21-én, csütörtökön akár telt házas is lehet a fesztivál, amikor a szerte a világon óriási tömegeket megmozgató Tiesto lép fel a Campus nagyszínpadán.
Több változás is lesz: a bérletesek a karszalagokat már július 18-tól, hétfőtől átvehetik, a személyi igazolványok adatait a karszalagok QR-kódjához rendelik, így bármikor ellenőrizhető, az viseli-e a szalagot aki jogosult rá; több jegypénztárat nyitnak, és a főbejáratot visszahelyezik a ködszínház felőli sétányra - sorolta a főszervező.
Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója hozzátette: 19 programhelyszínen 215 zenei programmal és ugyanannyi más jellegű attrakcióval várják az érdeklődőket. "Szellemi feltöltődés és elkápráztatás" a fesztivál legfontosabb üzenete - mondta, megemlítve, hogy a külföldi fellépők között ott lesz Tiesto mellett Zara Larsson, Chase & Status, Sigala, a Toy Dolls, a Goodboys, Christian Löffler, a Jungle by Night, a Deez Nuts és Charlotta OC.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fellép a Campuson rengeteg hazai előadó és zenekar, mások mellett Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, a Wellhello, Majka & Curtis, Oláh Ibolya, Korda György és Balázs Klári. A szervezők számos kulturális programmal is készülnek, lesz dalszövegíró tábor, és bevonják a fesztivál helyszínei közé a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot, ahol a Csokonai Színház szervez zenés, táncos, irodalmi programokat - mondta Süli András.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja jelezte: ismét lesz a fesztiválon Egyetem tér, ahol a DE 33 szervezeti egysége mutatkozik be és kínál programokat. Megünneplik a 35 éves Erasmus-programot, fontos törekvésük a "nemzetköziesítés", miután az egyetemen több mint hétezer külföldi hallgató tanul, arányuk meghaladja hallgatói létszám 25 százalékát - emelte ki a kancellár.

Slágersorsjegy tarolhat újra Magyarországon: elképesztő pénzt lehet vele nyerni, roham indulhat érte
Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


