Ryan Bowman három és fél éves eltiltást kapott az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fogadási szabályainak megsértése miatt.

Pintér Sándor teljesítménye aktív korában legendás volt. A hetvenes években a magyar foci egyik kedvencévé vált, nem csak klubjában, a Kispestnél, hanem a riválisok leláltóin is elismerték az egyszer még lóversenypályán is csúcsidőt futó középpályást. Mára azonban egészsége megromlott és nyugdíja sem honorálja hatalmas sikereit és a magyar sportrajongóknak szerezett örömteli perceit - derül ki a Blikk cikkéből.
Négytüdejűnek” becézték, rá is szolgált. Mint valami gép, amelyet bekapcsoltak, úgy sprintelte végig szinte megállás nélkül a mérkőzéseket, de a labdával is tökéletesen bánt. A Honvéd klasszisára udvariasság nélkül írhatták, hogy a modern totális futball megtestesítője. Kispesten, ahol 247 mérkőzésen lépett pályára, közönségkedvenc volt, s később szerepelt a belga Royal Antwerp csapatában is. Aztán jött a végső sípszó, a futballcsuka szögre akasztása, majd a vendéglátóipar - foglal össze egy hosszú életutat a bulvárlap cikke.
"Már nincs kocsma, közösségi tér, ahol a vendégekkel jókat nosztalgiáztunk a régi szép időkről" – árulta el a lapnak a 71 éves Pintér. – "Hét éve nem állok a pult mögött, nem bírják a lábaim. Maradt a kisebb-nagyobb séta, olykor bot segítségével, a kímélő üzemmód. Tíz térdműtéten estem át. Ebből ötöt még játékosként éltem meg, a többit a kocsmalét, a napi tíz-tizenkét órás állandó rohangászás és állás hozott össze. Pedig szerettem ezt a melót, Budakalászon, Pomázon, de hét éve abba kellett hagynom." – mesélte tovább Pintér.
Most, divatos kifejezéssel élve, szabadúszó vagyok, 89 ezer forintos nyugdíjam mellett szinte bármit elvállalok, csak jövedelemhez jussak. Már persze amit a lábam bír. Nincs segítség, azok az idők elmúltak, amikor a haverok melléd álltak
- vallott ezután r anyagi nehézségeiről az egykori futballsztár, aki 39-szer húzta magára a címeres mezt, ott volt az 1978-as vébén a válogatottban, azóta sem szakadt el a futballtól. Évekig edzősködött kisebb csapatoknál, jelenleg 16 éves fia fejlődéséért szorít.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Klubhűségéről Pintér azt mondta, már Pomázon él családjával, szerényen, visszafogottan. De az ember nem felejti el a múltját. "A Honvédhoz tartozom, de még egyszer sem voltam az új Bozsik stadionban. Mi, idősebbek megpróbáltunk az új vezetéstől afféle szabadjegyet kérni, amellyel bármikor bemehetünk a meccsre, de azóta is hiába várunk..." Azt is felajánlottuk, hogy segítünk a szakmai munkában. Nem szerepelni akarunk, hanem tenni a csapatért, amely évről évre megcsúfolja a múltját. A segítségünkből sem kértek. Sebaj, hallom, skót edző jön, ő legalább megtanítja futni a kényelmes fiúkat - kesergett a legenda.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


