A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.

A sztárpár a napokban érkezett meg Párizsba, hogy kissé megkésve megünnepelje Schobert Norbi áprilisi születésnapját.
Schobert Norbi és Rubint Réka mostani párizsi tartózkodásuk idején a francia főváros egyik magasan jegyzett luxushoteljében szálltak meg. Réka fotóinak tanúsága szerint kilátogattak a híres Roland Garros tenisztornára is, szálláshelyként pedig egy arannyal, pompával gazdagon ellátott hotelt választottak - számol be a Promotions.
A lap szerint híres vastorony pozíciójából, illetve a reggeli kávé elfogyasztására szolgáló erkély korlátjának mintázatából viszonylag könnyen kitalálható, hogy a csodás, 5 csillagos Shangri-La hotelről van szó. Az elegáns szálló 2010-ben éledt újjá a mai formájában, és kereken 100 szobát és lakosztályt kínál a vendégeknek. Két étterme közül az egyik Michelin-csillaggal rendelkezik.
A hotel saját honlapja szerint így a nyár elején 1400 és 6000 euró között kínálnak szállást két fő részére egyetlen éjszakára, ami azt jelenti, hogy Norbiéknak 550 ezer és 2,3 millió forint közötti összeget kell kiperkálniuk naponta. A Booking.com szállásfoglaló oldalon 750 ezer és 1,7 millió forint közötti sávban találtunk most szobákat és lakosztályokat a Shangri-La hotelben.

Slágersorsjegy tarolhat újra Magyarországon: elképesztő pénzt lehet vele nyerni, roham indulhat érte
Lényegesen magasabb főnyereménnyel és modern külsővel tért vissza sokak kedvenc sorsjegye, a Fáraók Kincse.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


