Az Oasis visszatérése példátlan nemzetközi érdeklődést és gazdasági fellendülést hozott Manchesternek, ahol a legendás zenekar 16 év után először ad koncertet.

23 ezer magyarnak jól indult a hétvégéje: több mint 85 millió forintot osztottak szét közöttük
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/11. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten egyetlen játékos sem ütötte meg a főnyereményt.
Az Eurojackpot nyerőszámai a 11. játékhéten:
1; 8; 33; 38; 43; 2, 6.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján található tájékoztatás szerint a legmagasabb nyerőosztályokban (5+2, 5+1) ezen a héten Magyarországon nem született telitalálat. A jövő heti (12. játékhét) várható főnyeremény így bruttó 10 millió euró, azaz 3,7 milliárd forint lesz az Eurojackpoton.
A legmagasabb magyar nyeremény az Eurojackpot 11. heti sorsolásán mindössze nettó 102 000 forint volt, a 4+1 találatért járó járó összegnek 20 magyar örülhet. A további nyeremény-osztályokban több mint 23 ezer magyarnak volt szerencséje.
Hamarosan megújul az Eurojackpot
Az idén 10 éves Eurojackpot, a kerek évfordulóra időzítve hamarosan nagy változáson megy keresztül a játék. Ennek egyik elemeként a március 18-i sorsolást követően a halmozódás esetén megnyerhető maximális főnyeremény mintegy bruttó 32 milliárd forintról több mint bruttó 43 milliárd forintra emelkedik, amely euróban kerül kifizetésre a játékosok részére. A módosítás érinti a játékszabályokat is, hiszen míg az úgynevezett „A” mezőn továbbra is 5 számot kell eltalálni 1 és 50 között, addig a „B” mezőn az eddigi 1 és 10 helyett, 1 és 12 között kell helyesen megtippelni két nyerőszámot.
További változás, hogy a március 25-i sorsolást követően a szokásos pénteki számhúzás mellett kedden is sorsolnak az Eurojackpoton, így a heti nyerési lehetőségek száma megduplázódik. Az első keddi sorsolást 2022. március 29-én tartják. Az Eurojackpot új játékmechanizmusának köszönhetően változik a telitalálat megnyerésének esélye is, így a korábbi 1:95 millióhoz arány, 1:140 millióra módosul. (Tehát csökken az esély a főnyereményre.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
További változás a játékkal kapcsolatban, hogy a gyenge forint, magas euróárfolyam miatt megemelte az Eurojackpot árát a Szerencsejáték Zrt. Amíg korábban 780 forintért lehetett játszani mezőnként, addig mostanra már 800 forintot kell fizetni.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


