Az OKF tájékoztatása szerint a bejelentett káresetek majdnem felét már kezeték, de így is több ezer van még hátra.

Mozgalmas éjszakájuk volt a tűzoltóknak: rengeteg durva esethez riasztották őket 2022 első napján
A tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem.
Szilveszter napján 133 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. 52 tűzhöz, 81 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesethez vonultak a tűzoltók. Tűzijátékok miatt tizenhétszer avatkoztak be a tűzoltók. Négy helyszínen tűzijátékok maradéka és annak környezete égett közterületen. Égő fák, bokrok, tuják miatt öt esetben riasztották a tűzoltókat. Öt helyen kukák, szeméttárolók égtek, egy autó is kigyulladt, illetve két megrémült és elszökött kutyát is a tűzoltók mentettek meg - írja közleményében az OKF.
Éjjel egykor tűzijáték miatt kigyulladt egy mezőkomáromi családi ház udvarán álló autó, amit a tűzoltóknak kellett eloltaniuk. Tűzijátéktól gyulladt meg a házfalra felfutó borostyán Budapesten a XV. kerületben. A II. kerületben egy társasház udvarán álló fa, Csornán egy kertben három tuja, Kecskeméten egy parkolóban lévő bokor, Nagykőrösön pedig a száraz avar gyulladt meg két négyzetméteren a tűzijátékoktól.
A XV. kerületben, Csobánkán, Sopronban, Szegeden és Balatonfüreden kukák, nagyobb hulladéktárolók égtek. A tűzoltók mindenhol gyorsan megfékezték a lángokat, így a tűz nem tudott a környező autókra átterjedni. A III., a X. kerületben, Csepelen, Mosonmagyaróváron dobozos tűzijátékok maradványai és azok környezete égett.
Egy nagytestű kutya kerítésen akadt fenn Őrbottyánban este fél tizenegykor. A tűzoltók kéziszerszámokkal kiszabadították, majd átadták a tulajdonosának. Elsején reggel hatkor Biharkeresztesen egy szerelőaknába esett kutyát mentettek ki a tűzoltók. Nem csak tűzijátékok miatt hívták a tűzoltókat. Gázpalack robbant újév hajnalán, három óra körül egy katymári családi háznál, a Szabadkai utcában. Egy embert a tűzoltók emeltek ki a romok alól. Az épület lakhatatlanná vált.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Több helyre is szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt hívták az egyenruhásokat. Délután ötkor egy pécsi házban mutatták ki a tűzoltók a mérgező gáz magas koncentrációját. Itt hárman lettek rosszul. Nyírbogdányban és Szegeden és Gávavencsellőn is egy-egy ember lett rosszul szén-monoxid miatt - írják.
Több súlyos közlekedési balesethez is riasztották a tűzoltókat. Halálos vonatbalesetnél dolgoztak Bágyogszováton és Döbröközön. Budapesten a kettes metró vonalán, a Kossuth téren halálos gázolás történt, az elhunytat a tűzoltók emelték ki a peron és a szerelvény közül.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


