Az eredmények alapján minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot.
Több pest megyei strand is fennakadt a razzián: szabálytalan vízicsúszdák miatt büntetett a hatóság
Hat Pest megyei strandon találtak szabálytalanságot a kormányhivatal ellenőrei, ami tavalyhoz képest magasabb arányt jelent. A tanúsítványokkal és a személyzet képesítésével volt jellemzően probléma. A jogsértő vállalkozások minden esetben bírságra számíthatnak.
Huszonkét vízi berendezés üzemeltetését függesztette fel a Pest Megyei Kormányhivatal az aquaparokat és strandfürdőket célzó fogyasztóvédelmi ellenőrzés során – közölte a szervezet a honlapján.
A hivatal ellenőrei Cegléden, Gödön, Budaörsön, Szigetszentmiklóson, Ráckevén, Dabason, Nagykátán, Gyömrőn, Mogyoródon, Leányfalun és a Lupa-strandon végeztek átfogó fogyasztóvédelmi ellenőrzést.
Tizenhat olyan aquaparkban és strandfürdőben jártak, ahol vízi csúszdák és egyéb vízi berendezések vannak, összesen száznégy eszközt vizsgáltak és hat helyszínen találtak szabálytalanságot, ami tavalyhoz képest magasabb arányt jelent.
Három üzemeltető tizenkilenc berendezésének nem volt hatályos megfelelőségi tanúsítványa, három személy pedig az általuk felügyelt vízi csúszdákra nem rendelkezett kezelői igazolvánnyal, hat üzemeltetővel szemben indítottak hatósági eljárást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jogsértő vállalkozások minden esetben bírságra számíthatnak, ha a hatóságok olyan hiányosságot találnak, amely a fogyasztók életét, testi épségét veszélyeztetheti. A strandokat, aquaparkokat üzemeltető vállalkozások nagy része már tisztában van a vonatkozó jogszabályokkal, a jogsértések többségében azokon a helyszíneken fordulnak elő nagyobb számban, ahol a berendezések üzemeltetése csak az idei évtől kezdődött meg. A kormányhiavatal azt ígéri, hogy az aquaparkokat a következő években is kiemelten ellenőrizni fogja, hogy a szabálytalanságok teljesen megszűnjenek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








