Hazánkban a háztartások háromnegyede gyermektelen, és a gyermeket nevelők túlnyomó része is legfeljebb egy-két gyereket vállal.
Az otthonteremtési program legtöbb eleme a gyermekek után jár, vagy olyan kedvezményhez kapcsolódik, melyet gyermekekre lehet igénybe venni. A 2021-től bevezetett támogatások között azonban van néhány olyan, melyet akár gyermektelen egyedülállók, párok is kihasználhatnak. A tét pedig akár 5 millió forint!
Számos támogatás gyermekek után vehető csak igénybe, sőt az elérhető összeget magát is befolyásolja a gyermekek száma. Ilyen például a csok támogatás és a falusi csok. Az illetékmentességnél és az 5%-os áfa-visszatérítésnél ráadásul elvárás, hogy családi otthonteremtési kedvezményt vegyen igénybe a vásárló, míg a kedvezményes kamatozású csok-hitelnek az a feltétele, hogy legalább 2 gyermek után igényeljünk csok-ot.
A felújítási támogatást és a hozzá kapcsolódó otthonfelújítási hitelt akkor kaphatja meg valaki, ha legalább egy gyermeket nevel. Ebben az esetben a vállalt gyermek sem elfogadható, ugyanakkor már meglévő gyermeknek számít a terhesség 12. hetét betöltött magzat.

A Babaváró hitel egy speciális konstrukció, annak igényléséhez nem szükséges gyermeket nevelnie, vagy vállalnia a párnak. Ugyanakkor a kedvezmények - futamidő végéig szóló kamatmentesség és a tartozáselengedés - a futamidő alatt született gyermekek után jár. Vagyis az igénylést követően született gyermekek nélkül a konstrukcióhoz nem fog támogatás kapcsolódni.
Az újépítésű lakások, lakóházak áfacsökkenése
Az új lakások 27%-os áfája az idei évtől lecsökken 5%-ra. Ez mindenképpen előnyt jelenthet azok számára, akik újépítésű lakás vásárlásában gondolkodnak. Sőt, azok is csak 5%-os áfájú számlát kapnak 2021-től, akik generálkivitelezővel építenek maguknak új otthont. Az áfacsökkentés kizárólag lakóingatlanokra érvényes, emellett egyetlen feltétele van még: az ingatlan alapterülete lakás esetén nem haladhatja meg a 150, míg ház esetén a 300 négyeztmétert.
Az adócsökkentés szempontjából a pénzügyi teljesítés számít, vagyis a 2021-től megfizetett számlák adótartalma már 5% lesz. A kedvezményes áfa 2022 év végéig lesz elérhető, sőt a 2022. végéig építési engedélyt kapott ingatanok esetében a 2026. december végéig megfizetett számlákra is a csökkentett adó lesz érvényes.
- fogalmaztak a Pénzcenrtum megekeresésére a Bankmonitor szakemberei. Azt is hozzátették, amennyiben az áfacsökkentés teljes egészében átengedi az eladó a vevőnek, akkor egy 2020-ban 50 millió forint vételárú lakásért csupán 41,34 millió forintot kellene fizetni az idei évtől.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Új lakás építéséhez akár 5 millió forint áfa-visszatérítés
Az idei évtől az önerős építkezéseknél - nem bíz meg generálkivitelezőt az építtető - is visszaigényelhető a számlák 27%-os áfája. A visszaigényelhető összeg azonban nem haladhatja meg az 5 millió forintot. (Eddig is elérhető volt a preferált kistelepüléseken ez a támogatási forma, az idei évtől pedig már az ország bármely pontján igényelhető.)
A konstrukció igényléséhez teljesíteni kell bizonyos feltételeket (csok-hoz kapcsolódó alapvető személyi elvárásokat):
- Fél éves Tb-jogviszony
- Büntetlen előélet
- Köztartozásmentesség
- Lakás esetén legfeljebb 150, míg háznál maximum 300 négyzetméter lehet az alapterület
- A költségvetés legalább 70%-ról kell benyújtani 27%-os áfatartalmú számlát
Ugyanakkor nem szükséges gyermek - meglévő vagy vállalt - az igényléshez: akár gyermektelen egyedülállók, párok is kérhetik ezt a típusú adó-visszatérítést.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


