Gyógyír év végi depresszióra: így éld túl a hosszú téli estéket

Pénzcentrum: Máté, hogy lesz valakiből játéktervező és főleg miért?

Lencse Máté: Én valószínűleg minden véletlenül leszek. Sosem gondoltam, hogy játéktervező szeretnék lenni, sőt, amikor elkezdtem társasjátékokkal foglalkozni, 2013-ban, nagyon sokáig azt éreztem, hogy tőlem valójában nagyon távol áll a tervezés. Pedagógusként eleinte kifejezetten az érdekelt, hogy milyen fejlesztőhatások vannak a társasjátékokban, és hogy ezeket hogyan lehet úgy összeválogatni, hogy egy-egy gyerekcsoportnak hasznosak legyenek. Én azt tapasztaltam, hogy ha valaki a pedagógiai célú játéktervezésébe kezd, akkor jellemzően kevésbé jó minőségű dolgot képes csak létrehozni. Ezért nagyon sokáig nem is foglalkoztatott, hogy saját ötleteim legyenek. Azóta is nagyon ritkán tervezek úgy, hogy direkt ki akarok találni egy társasjátékot.

Győri Hanna: Ilyen szempontból a játékfejlesztés és a gyerekkönyvszerkesztés közel állnak egymáshoz: ugyanolyan hosszú folyamat mindkettő, és fontos, hogy a kiinduló ötletbe, művészi produktumba miképp látjuk bele a kész terméket, azt, hogy milyen fajta könyv vagy játék lehet belőle, kiket tud majd megszólítani. Szerencsés, ha a szerző egy olyan ötlettel keresi meg a szerkesztőt, amin aztán együtt tovább tudnak dolgozni. Tehát legyen annyira kidolgozva, hogy látsszon, működőképes-e, de ne legyen annyira kidolgozva, hogy ne lehessen már szerkeszteni.

Lencse Máté: Erre jó alapanyag vagyok, mivel én nem szeretem teljesen kidolgozni, engem minden esetben a motorok érdekelnek, hogy milyen mechanizmusok, működések jelennek meg a játékban, és számomra az egyáltalán nem fontos, mi a témája. Az is nagyon ritka, hogy kifejezetten a fejlesztő cél jelenik meg előttem, általában tényleg valamilyen működési mechanizmus vagy játékélmény, ami érdekel. Az első játékom, ami megjelent a Pagonynál, a Rumini Kincsesláda, abban nekem a játék ritmusa volt meg az első pillanatban. Érdekes módon azt a játékot egy szökőkútról találtam ki.  Általában nem hasonlítanak egymásra azok a folyamatok, amelyek mentén kitalálom a játékaimat, bár az erősen látszik rajtuk, hogy elsősorban mechanizmusokkal foglalkozom. Az én játékaim főleg absztrakt hatásúak, és nem a téma felől közelítem meg őket. Ezért is örülök, hogy a Pagonyban ezeket fel tudjuk öltöztetni. De hozzáteszem, hogy idén nekem nagy öröm volt, hogy meg tudott jelenni az Abszolút Megvadult Betűk, ami nem egy konkrét meséhez kapcsolódó játék, pont emiatt sikerült megszólítania a fiatal felnőtteket is. A rövid története annyi, hogy mostanában sok “dobj és írj" játékkal játszottam, és egyszer csak bevillant, hogy nem ismerek betűjátékot vagy szójátékot ebben a típusban. Akkor elindult egy fejlesztési folyamat, sokat szenvedtem azzal, hogy hány dobókocka vagy kártya kell ahhoz, hogy az összes betű bekerüljön a játékba. Ennél a tervezési folyamatnál az volt az áttörés, amikor rájöttem, hogy a magánhangzókat egyszerűen dobjuk ki: így egy csomó olyan elem meg tud jelenni, amikor ugyanazokból a betűkből mindenki más szót lát. Miközben tervezek, rátalálok egy csomó jó játékélményre, és amikor már elindul a fejlesztési folyamat, ez az, amire elsősorban figyelnem kell, hogy megmaradjanak. Nem vagyok egy rigorózus ember, ha azok a játékelemek megmaradnak, amik miatt azt a játékot terveztem, akkor felőlem agyon lehet gyúrni.

A tanári munkád során használod a társasokat?

Lencse Máté: Persze, de nem direkt fejlesztési céllal. A pedagógiai célkitűzésünknek az a lényege, hogy mindenben megtaláljuk a fejlesztési pontokat, és abban próbáljuk meg támogatni a pedagógusokat, hogy ők is inkább azzal foglalkozzanak, ismerjék meg a társasjátékok világát, és ezeket az izgalmas játékokat tegyék oda a gyerekek elé. Már csak azért is, mert ezeket pont azért találták ki, azért tesztelték, fejlesztették, hogy izgalmasak legyenek. Ezzel szemben a fejlesztő játékok során nagyon gyakran látszik, hogy egy magyartanár csinálta, vagy egy matektanár, és azt akarják elérni, hogy jókat számoljak meg olvassak. Mindeközben egy csomó olyan társasjáték van, amiben ezeket a tevékenységeket csinálom anélkül, hogy izzadságszagú lenne. Jól tudom, hogy ettől még megjelennek a játékainkban fejlesztő elemek, hiszen főállásban pedagógusként dolgozom, ez az elsődleges agyi működésem, nem véletlen, hogy a Pagonynál is ez gyakran előkerül. Kivétel talán a Lajka, ahol az első pillanattól fogva bennem volt, hogy színezni és különböző írás-előkészítő tevékenységeket végezni is lehet társasjátékozás közben.

Győri Hanna: Ez nagy ellentmondás: nagyon sokszor halljuk a kérést, hogy "szeretnék a gyerekemnek egy ilyen-olyan játékot, de legyen fejlesztő is." 

Lencse Máté: Ebből is látszik, van még hová fejlődnie a társasjátékok elfogadásának. De már mind a szülőknél, mind a pedagógusoknál van egy masszív réteg, amelyik tudja, hogy a társasjátékok jók, a társasjáték nem veszélyes, nem szerencsejáték. Azért még mindig tudnak furcsán nézni az emberre, amikor azt mondja, hogy pedagógus, és az elmúlt két órában kártyázott a gyerekekkel. Pedig lassan tényleg el kell fogadniuk a szülőknek és a pedagógusoknak, attól még, hogy valami nem direktben fejleszt, még nagyon hasznos. Nagyon sokszor bele lehet futni, hogy legyen társasjáték, de ilyen ne legyen, meg olyan, és a szülőnek vagy a tanárnak megjelenik valami a fejében, és nem feltétlenül abban gondolkodik, hogy a gyereknek mi tetszene. Nem kell feltétlenül a Scrabble-höz lekényszeríteni, de ha szereti, akkor persze legyen. Vannak olyan társasjátékok, ahol van szöveg a kártyákon, és ha ezeket folyamatosan olvassa meg értelmezi a gyerek, akkor igazából szövegértési feladatot végez két órán keresztül.

Mióta foglalkozik a könyvkiadó játékkiadással is?

Győri Hanna: Egészen pontosan 2015 óta. Nagyon szerettünk volna ugyanis bővíteni, hogy a könyveink világát többfelől is meg lehessen közelíteni. Alapvetően tehát nem a gamerség, hanem a fikció irányából indultunk el, és ehhez kerestünk partnereket, olyanokat, akik a másik végéhez is értenek. Mi eleve magyar fejlesztésű játékokat akartunk, hiszen nem az volt a cél, hogy felépítsünk egy olyan kiadót, mint a Gémklub vagy a Reflexshop, ahová iszonyatos nagy tájékozottsággal hozzák be a legjobb, legújabb külföldi játékokat. Mi alapvetően a könyveink szereplőihez szeretnénk kapcsolódni.

Tehát számotokra a társasjáték-fejlesztés egy eszköz, hogy több emberhez eljussanak az általatok kiadott könyvek?

Győri Hanna: Nem, ez így nem pontos. A játék nem marketingeszköz (annál sokkal olcsóbb és egyszerűbb eszközök is vannak), hanem inkább a vágy megtestesülése, hogy minél több helyen megjelenjenek a szereplőink. Nem azért csináltunk Boribon-játékot, mert arra számítottunk, hogy akkor több Boribon könyv fog fogyni. Inkább azt szerettük volna, hogy legyen olyan játék, amiben Boribon szerepel, és nem például egy hercegnő. Tartalmi fejlesztés volt a részünkről, nem marketinges. Ugyanakkor nyilván a termékeket el akarjuk adni, ám ez nem olyan direkt merchandising, mint például a Star Wars-os termékek esetében. De kétségkívül hosszú folyamat volt, amíg beletanultunk ebbe a világba, illetve nem volt könnyű olyan fejlesztőket találni, akikkel együtt tudunk dolgozni. Ez a folyamat nagyon hasonlított ahhoz, mint ami a könyvkiadó alakulásakor végbement: én akkor még nem voltam a Pagonynál, de sokat hallottam róla, miképp sikerült szép lassan megtalálni, kapcsolatba lépni a szerzőkkel, és felépíteni a kortárs gyerekirodalom legmenőbb kiadóját. Ez alkalommal annyiban volt más a helyzet, hogy anno az irodalommal volt élő kapcsolata a szerkesztőknek, itt pedig ki kellett építeni azt a játékosvilág felé. Amikor indult a játékkiadó, a 0-8 éves korosztály volt a célközönség, mára ez kitolódott, szeretnénk inkább 10-12 éves korig elérni a gyereket, ám nem a 10+-os nagy stratégiai játékokkal, hanem inkább a bevezető, a családoknak, az általános iskolásoknak vagy akár az óvodásoknak szóló termékeinkkel.

Miért ennyire népszerűek a társasjátékok?

Györi Hanna: Látszik, hogy folyamatosan nő a népszerűségük, de még bőven van hova nőni itthon ennek a piacnak. Iszonyatos iparági növekedés van a világban, de Csehországban, Lengyelországban és Németországban például sokkal többen társasoznak, mint Magyarországon.

Lencse Máté: Véleményem szerint azért még jó pár évnek el kell telnie ahhoz, hogy rendes rálátásunk legyen a piacra és a folyamatokra. Nyilván sokat fejlődött a szektor, pláne annak feltűnő ez, aki belülről nézi, azaz sokat mozog ebben a közegben. Ebből a szemszögből kijelenthető, hogy reneszánszát éli a műfaj, és mindenki társasjátékozik. De amint kilépsz ebből a körből, és találkozol olyanokkal, akik nem játszanak, akkor még mindig előfordul, hogy furcsán néznek rád, amiért felnőtt ember létedre folyamatosan társasjátékozol. Tény, hogy sokan még multiknál vásárolnak játékokat, és az emberek szívesebben veszik az ismert brandeket, de az biztos, hogy pozitív irányba haladunk. yilván oka van annak, hogy a kiadók ennyi új címet behoznak. Valószínűleg el tudják adni őket.

Győri Hanna: Igen, többen vesznek társasjátékot, mára egyértelműen bekúszott a köztudatba: nemcsak plüsst, szerepjátékot kap a gyerek, hanem társast is. Ebben a trendben véleményem szerint sok minden benne van, például hogy több a szabadidőnk, sok időt töltünk együtt, foglalkoztatni akarjuk magunkat - van egy ilyen társadalmi szemlélet is. De ezeken kívül azt is látni kell, hogy tulajdonképpen elképesztően vonzóak ezek a játékok, hiszen nagyon jól meg vannak csinálva. Itt van például az Azul, amit tavalyelőtt nagyon vették nálunk, nem is csoda, hiszen gyönyörű, ugyanakkor drága. Még olyanok is bejöttek érte, akik amúgy nem játszanak bonyolult logikai játékokat, de olyan szép, mint tárgy, hogy sokan megvették pusztán ezért.

Melyek a legnépszerűbb játékok?

Győri Hanna: Évről évre nő a piac, és a növekvő kiadványszám növekvő eladást hoz, ám minden évben vannak kiugró címek a boltjainkban. Abból tud siker lenni, aminek az általános marketingje jó, másrészt maga a játék tényleg nagyon élvezetes és szép, harmadrészt valamiért nagyon megtalálja a mi közönségünket. Játszható, gyerekbarát és jól néz ki. Az egyik ilyen a már említett Azul volt, de amikor bejött a Dixit, azt is óriási érdeklődés övezte. A Rókanyomon volt az utóbbi másfél évben az, amiért sorba álltak az emberek. Ez 2019-ben kapta meg a legjobb gyerekjáték díját, de az a tapasztalat, hogy önmagában a reklám nem elég, az is kell, hogy tetsszen az embereknek. Az idei játékaink közül az Abszolút megvadult betűket viszik nagyon. Meg nem jósoltam volna, hiszen az általunk megcélzott korosztály legtetejének szól. A saját kínálatunkból még a Boribon, hogy vagy? kártya volt, ami eleve jól indult: a beszélgetés, az érzelmi egymásra hangolódás megtalálta a szülőket, a Boribon brand irtó erős, és aztán megkapta az ország játéka díjat. Ez nagyon megtolta 2019 karácsonya előtt, és ez meglátszott az eladásokon.

Tehát azt mondjátok, sok játékot vesznek csupán a kinézete miatt, és aztán nem is játszanak vele?

Lencse Máté: Nagyon sok játékot, könyvet vesznek meg úgy, hogy nem is használják, csak azért, mert szép, nagy, vastag, és nagyon okosnak tűnünk tőle.

Győri Hanna: Olyan is van, hogy valaki megveszi online, és amikor kinyitja, akkor jön rá, hogy mégsem az ő ízlése.

Lencse Máté: Ma már sok mindenről szerezhetünk hasznos információkat, bőven tudunk miből válogatni. Meg is vesszük, aztán sokszor az a gond, hogy nem tudunk társasjátékozni. Beszerzünk 10, 20, 30 címet, de nem fog mind előkerülni, az azért sok idő. Az Azul például egy könnyen megtanulható játék, de minden esetben kell hozzá legalább két ember - ami lássuk be, sokszor macerás. Nem véletlenül futott fel az utóbbi években a szólójáték: sok társasjátéknak csinálnak egyedül játszható verziót arra az esetre, ha valaki szeret társasjátékozni, de a párja meg nem, és pláne most, a Covid alatt nem nagyon tudunk nagyobb társaságot összerántani. Teljesen más az élmény, ha kézbe vehetjük, és megnézhetjük, hogy néz ki egy akciókártya. A társasjáték nem olyan, mint a könyv, hogy kinyitom, és bele tudok olvasni, abban picit jobban el kell mélyedni. Visszatérve még a használókra, én azt látom, hogy a társasjátékok megszólítottak az utóbbi pár évben egy olyan közönséget, amelyet azelőtt nem értek el: a fiatal felnőtteket, és kifejezetten nekik szóló játékok egész sora jelent meg, melyek mind témában, mind dizájnban illeszkedtek az ő elvárásaikhoz. Ezt lovagolta meg Magyarországon a Játszóház projekt. Én is nagyon sok eseményen ott voltam résztvevőként meg szabálymagyarázóként, és azt láttam, hogy hihetetlen tömegeket mozgatott meg. Azt üzenik, hogy ne csak üldögéljünk a kocsmában vagy otthon egy pohár ital mellett világmegváltó gondolatokat pattogtatva, hanem akár játszhatunk is. 

Arról van bármiféle információtok, hogy akik rendszeresen játszanak, azok hol vásárolnak?

Győri Hanna: Vannak szakboltok szép számmal, ahol a játékokat ki is lehet próbálni, sokan felkeresik ezeket, de van a vásárlóknak egy széles rétege, akik inkább a hipermarketekben vásárolnak. A Pagony játékai közül a kártyák például nagyon jól fogynak ott. Talán ez azért van, mert azokat nem feltétlenül kell kibontani ahhoz, hogy nagyjából tudjuk, mi lehet a dobozban. Aki ismeri a meséket, az rögtön hozzá tudja kapcsolni az illusztrációkat. De szerintem a klasszikus játékok nagy részét is a hiperekben veszik. Én személy szerint nem vagyok ellene a dob-lép játékoknak, mint a legtöbb gamer, úgy vagyok vele, hogy ha leülnek a családtagok, és bármit csinálnak, ami közben nem érzik magukat rosszul, az már jó. Persze ha szeretnek társasozni, fontos lenne, hogy minél érdekesebb dolgokat vegyenek elő. Szerintem azért is jó, ha sok dolgot ismersz, mert akkor nagyobb eséllyel találod meg a számodra igazán értékeset - akár könyvről, akár játékról van szó. Mi azt látjuk, hogy a mi közönségünknek nagyon fontos az esztétikum és a minőség. Tudom, hogy ez nem feltétlenül tipikus elvárás, de nálunk többnyire azok vásárolnak, akiknek fontos az, hogy fából legyenek a bábuk, vastag papírból a kártyák, szép legyen a kivitelezés és persze tartós, és közben érdekes a játékélmény is.