2025. június 16-án, a reggeli órákban bankrablási kísérlet történt a MagNet Bank solymári fiókjában.
Bár a vírus még jó ideig velünk lesz, az élet nem áll meg: sokan éppen most nyitnak tiszta lapot, és költöznek be új otthonukba. Átcuccolni alapból is nyűgös, de a koronavírus még rétesz egy lapáttal. Szakértők foglalták össze, hogy mi mindenre kell odafigyelnie annak, aki éppen dobozolás előtt áll: mutatjuk, hogyan lehet biztonságosan átköltözni a járvány idején.
Bár még mindig fennáll a vészhelyzet, a vírus nem tűnt el Magyarországról, az élet nem áll meg: bár visszaesett valamelyest a kereslet az ingatlanokra, sokan a vészterhes időkben kénytelenek összecuccolni, és átköltözni új otthonukba - mások pedig lehet, pont azért kersgélnek új ház, lakás után, mert a többhetes bezártságban ráébredtek, hogy nem pont úgy élnek, ahogy szeretnének. A végkifejlet általában örömteli, hiszen egy új fejezet nyílik az életben, de a dobozolás, cipekedés nyűgjére most még a koronavírus is rátett egy lapáttal. A HuffPost most szakértőkkel vette végig, hogy mire kell különösen odafigyelni a vészterhes időkben.
- mondta Brian Davis, a SparkRental oktatási igazgatója. Felhívta a figyelmet, hogy már a lakásvásárlás előtt is körültekintőnek kell lenni, hiszen minél több helyre mész (mondjuk háznézőbe), annál nagyobb eséllyel találkozhatsz a kórokozóval is. De ez nem jelenti azt, hogy választani kell az egészség és az új otthon között, csupán pár egyszerű szabályt kell betartani.
Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával a legjobb ajánlatok között válogathatsz!
A megtekintélt például sok ingatlanos már virtuálisan is megejti, videócseten. Így már lehet szűkíteni a kört, és csak azokat az ingatlanokat megnézni, amik tényleg érdekelnek. Karen Feldman, a Triplemint ingatlanügynöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy érdemes kerülnie a tömegközlekeést annak, aki ingatlannézőbe indul:
- mondta az ingatlanos, aki maszkot, gumikesztyűt is visel, ha megmutat valakinek egy ingatlant, és a kézfertőtlenítő használatát is igen erősen ajánlja az ügyfeleknek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szabad-e profikkal költöztetni?
Mike Glanz, a Hire a Helper alapítója is arról beszélt a lapnak, hogy nőhet a fertőzés kockázata, ha költöztetőket bérelne fel az ember. Azonban a szakember szerint a cégek is reagáltak már a vírushelyzetre, a munkatársak is ügyelnek a szabályok betartására. Emellett, ha egy brigád jön költöztetni, akkor az ügyfélnek nem is muszáj résztvennie a munkafolyamatban, kellő távolságból is ellenőrizheti a dolgokat.
- mondta. Ám attól függetlenül, hogy profikkal, vagy ismerősökkel költözöl, van pár alapvetés, amit mindenképp be kell tartani:
- Mindenki viseljen maszkot, aki részt vesz a munkában. Bár 100 százalékos védelmet nem nyújt, de valamelyest megakadályozza, hogy a kórokozó terjedjen, és a bútorokra, dobozokra sem köhög, tüsszög senki.
- Csak új dobozokat használj: a koronavírus akár 24 órán keresztül is életben marad a kartonpapíron, ezért fontos, hogy most ne gyűjtögess kidobandó kartondobozokat a raktárakból, boltokból. Kicsivel többe kerül, de inkább vegyél újakat. Igaz, azokat is boltban árulják, de vélhetően kevesebb kézen mentek keresztül.
- Minden dobozt jól zárj le: a szakemberek azt is javasolják, hogy a dobozokat jó előre töltsd meg cuccokkal, és utána minden rést ragassz le. Így kevesebb az esélye, hogy a csomagba is bejusson a kórokozó.
- Emellett Glanz azt is javasolja, hogy ha költöztetőket bérelsz, akkor jó előre egyeztesd le velük, hogy ők milyen óvintézkedéseket tesznek, arról is meg kell győződni, hogy mindenki egészséges-e.
- A kicsomagolással óvatosan: amit lehet, pihentess egy napig a dobozban, hogy ha be is jutott a vírus a csomagba, akkor is biztosan elpusztuljon. A legszükségesebbeket csomagold el külön, és érkezés után fertőtlenítsd le azokat.
- Ha furgont, teherautót bérelsz, azt is érdemes rendszeresen fertőtleníteni: kiváltképpen a kilincseket, fogantyúkat, a biztonsági öveket, a kormányt. Egyszóval mindent, amihez hozzáérhet valaki. Hiszen nem tudni, ki használta utoljára a járművet.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


