Az 50 millió forint alatti, legfeljebb kisebb felújítást igénylő ingatlanok a legnépszerűbbek a vásárlást tervező magyar lakosság körében
Búcsút intettek a Balatonnak a jómódú pesti családok: itt vesznek most tömegével hétvégi házat
Országszerte növekszik az érdeklődés a belföldi nyaralóingatlanok iránt, ennek egyik mozgatórugója a koronavírus járvány következtében megváltozott pihenési szokások lehetnek. A klasszikus célpontnak számító Balaton-part és Velencei-tó mellett a Balaton-felvidék, a Tisza-tó és Heves megye településein is egyre nagyobb számban tűnnek fel a nyaraló és otthonteremtési célú ingatlant kereső budapesti érdeklődők.
Az év eleji ingatlanpiaci fellendülés a nyaralók területén is érzékelhető volt, tavasz helyett már januárban megjelentek az érdeklődők, és a hagyományosnak számító Balaton-parti és Velencei-tavi ingatlanok mellett megélénkült a vízparttól távolabb eső és korábban kevésbé preferált területek iránti érdeklődés is.
A Balaton-felvidéken, a Tisza-tó partján és az Eger melletti kisebb településeken is megjelentek azok a budapesti ingatlankeresők, akik nyaraló céljára vagy a home office lehetőségével élve hosszabb távon is a fővárostól viszonylag nagyobb távolságra keresnek ingatlant.
Balaton-felvidék, ahol a művészet és pihenés találkoznak
"Nagyon kelendőek a telkek, emellett a lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően újra megnövekedett a felújítandó ingatlanok iránti kereslet és a falusi CSOK-nak köszönhetően felértékelődtek a kistelepülések is" - számolt be az év eddigi tapasztalatairól Ranga Gabriella, az OTP Ingatlanpont veszprémi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.
Elmondása szerint az előző évekhez képest egyre többször találkoznak olyan, fővárosi ingatlannal rendelkező érdeklődőkkel, akik a Balaton északi régiójában keresnek nyaralót vagy hétvégi házat, és megnövekedett azoknak a száma is, akiknek a home office miatt már nem fontos, hogy egy nagyvárosban töltsék el a mindennapjaikat és a Balaton-felvidék egyik falujában képzelik el életüket.
A töretlenül népszerű, közvetlenül a Balaton partján, vagy annak közelében fekvő ingatlanok mellett megnőtt a kereslet a tótól még elérhető távolságban lévő családi házak és a Művészetek völgyének otthont adó települések iránt is. A budapesti érdeklődők körében a legnépszerűbb ingatlantípus a nyaraló célra is használható, de a hosszú távú ott-tartózkodásra is alkalmas családi ház.
- tette hozzá Ranga Gabriella.
Tisza-tó, a kerékpárosok paradicsoma
Az utóbbi években számos fejlesztés valósult meg a Tisza-tó környékén, a tavat körbefonó bicikliút elkészültével a Magyar Közút felmérése szerint 65 százalékkal nőtt tavaly a bicikliforgalom. "Az, hogy a Tisza-tó turisztikai szempontból felértékelődött, az ingatlanpiacon is pozitív változásokat hozott. A járvány hatása ugyan érzékelhető volt tavaly, mégis nőtt az érdeklődés a térség iránt" - mondta Kiss György Csaba, az OTP Ingatlanpont tiszafüredi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A korábbi évekhez képest a Tisza-tó környékén is megnövekedett a fővárosi érdeklődők száma, akik nyaralás céljára keresnek ingatlant és telket. A legnépszerűbbek a stranddal és kikötővel rendelkező települések, a legkeresettebb ingatlanok a családi házak, amit sok esetben nyaralónak, hétvégi háznak vagy apartmannak vásárolnak meg az érdeklődők. Fekvés szempontjából a legnépszerűbbek a vízparti ingatlanok, itt azonban véges a kínálat.
- foglalta össze Kiss György Csaba.
Egyre több nyaralni vágyó választja a Heves megyei kistelepüléseket
"A nyaralóingatlanok népszerűsége az elmúlt év óta töretlen. Az Eger közeli kisebb településeken, ahol van strand vagy fürdő és az ingatlanok is olcsóbbak, egyértelműen megnőtt a kereslet. Ilyen például Bükkszék, Bogács, Demjén, Zsórifürdő vagy Egerszalók" - mondta Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője.
Emellett a víztől távolabbi, de csendes és jó levegőjű falvakban is keresettek a jellemzően 5-10 millió forint értékű klasszikus parasztházak és Kádár-kockának nevezett családi házak. A fővárosból érkező vásárlók között a végleges letelepedésben gondolkodó nyugdíjas korosztály mellett a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező érdeklődők is képviseltetik magukat, akik az Eger környéki településeken keresnek nyaralót vagy huzamosabb idejű ottlakásra is alkalmas ingatlanokat.
- tette hozzá Farsang Sándor.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


