Az amerikai kormány ezúttal 100 millió dollár (mintegy 35,6 milliárd forint) szövetségi szerződést von meg a Harvard Egyetemtől.

Jogerős ítélet mondja ki, hogy minden jogszabályi előírásnak maradéktalanul megfelel a Magyar Rádió egykori épületeinek részleges bontására kiadott engedély - tudatta az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményben.
Úgy fogalmaztak, egy éve tartó pereskedés végére kerülhet pont: az épületek helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampusza épül. Felidézték: a józsefvárosi önkormányzat és egyéb felperesek 2024 elején bíróságon támadták meg a Pest Vármegyei Kormányhivatal által kiadott bontási engedély jogszerűségét, amely a Magyar Rádió egykori épületeinek részleges bontását engedélyezte annak érdekében, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanbővítése és fejlesztése megvalósulhasson.
A felperesek hiányosságokat véltek felfedezni az engedélyezési eljárásban, álláspontjuk szerint a bontás többek között veszélyezteti a szomszédos épületek állékonyságát, szerkezeti egységét és figyelmen kívül hagyja a földrengésbiztonsági kockázatokat.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a per során ezen állításokat tételesen cáfolta, alátámasztva, hogy a bontási engedély jogszerűen került kiadásra, minden vonatkozó jogszabályi előírás betartásával, és a felperesek állításai sem műszakilag, sem jogilag nem indokolják a bontás felfüggesztését vagy korlátozását - közölte a minisztérium.
Tudatták: a Fővárosi Törvényszék 2025. február 26-án jogerős ítéletében minden tekintetben elutasította a felperesek keresetét, és egyértelművé tette, hogy a bontási engedély jogszerű volt. A bíróság minden egyes felperesi érvet részletesen megvizsgált és cáfolt, megállapította, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal az eljárás során minden jogszabályi előírást betartott.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép forrása: MTI/Soós Lajos

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


