Elég sok részlet ismert már a kormány által bejelentett új kedvezményes lakáshitelekről. Most megnéztük, kik járhatnak jól.

Erősödő kereslet, több feladott hirdetés, ugyanakkor kínálatcsökkenés jellemezte a januárt az országos lakáspiacon az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. Az élénkülés viszont nem egyenletes az országos belül, és a különböző ingatlantípusokat sem ugyanúgy érinti.
Januárban nőtt a feladott hirdetések száma, ugyanakkor a kínálat mégis csökkent. A kereslet ugyanis nagyobb tempóban nő, mint az eladási kedv. Az országos választék több mint 10 százalékkal csökkent, ez azt jelenti, hogy közel 130 ezer eladó lakás és ház van a piacon.
"Már az év első napjaiban is jelentős keresletnövekedést láttunk, ezért nem meglepő, hogy a január egészében is fokozódott az érdeklődés. Januárban 340 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. Budapesten az eladó lakóingatlanok esetében 135 ezer érdeklődést regisztráltunk, ami 9 százalékos növekedést jelent. A fővároson belül számottevő különbségek láthatóak" - ismertette a legfontosabb januárban kibonatokzó trendeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A befektetők vadászterepének számító VI., VII., VIII. és IX. kerületben összesen 36 százalékkal nőtt a kereslet az eladó lakások iránt. A befektetői aktivitás pedig piacra hívta a saját célra vásárlókat is, mivel bizonyos külvárosi kerületekben eladó lakóingatlanok iránt is kiugróan nőtt az érdeklödések száma. A X., XIX., XX. és XXIII. kerületekben 23 százalékos emelkedést láthattunk januárban éves összevetésben. Utóbbiak népszerűsége a belső kerületekhez viszonyított alacsonyabb árral magyarázható
- folytatta a szakértő.
A kereslet felfutása részben azzal magyarázható szerinte, hogy érezhetően nőtt az állampapírokból lakáspiacra visszatérő befektetők száma. A befektetők egyre nagyobb aktivitására utal az is, hogy az új építésű lakások iránti kereslet több mint 80 százalékkal emelkedett éves szinten az idei év első hónapjában. Ezzel párhuzamosan a befektetők által generált áremelkledéstől tartva a saját célra vásárlók is igyekeznek minél előbb megoldani a tervezett lakás megvételét.
„Fontos tényező, hogy bár keresletélénkülés híre gyorsan terjed a piacon, ez nem egyenletes. Baranya, Békés és Hajdú-Bihar vármegyében például még 10-15 százalékos az éves lemaradás a keresletet nézve. Utóbbi két vármegyénél azonban Románia januári schengeni csatlakozása miatt az ottani vásárlók viszont élénkítik a keresletet” – tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kínálat lassan zárkózik
A egyre nagyobb számban piacra lépő vevőjelöltek egyelőre csökkenő kínálattal találkozhatnak. Januárban a feladott eladó lakóingatlan-hirdetések száma 1 százalékkal nőtt éves összevetésben. Az eladó lakások és házak teljes kínálata viszont január végén csak 128 ezer lakóingatlanból állt, ami 12 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, és lényegében a 2022 elejére jellemző szintnek felel meg. Balogh László úgy látja, a kínálat csökkenése részben azzal magyarázható, hogy a kereslet már elkezdte felszívni a kínálatot.
„Természetesen a kínálat dinamikájában is vannak lényeges különbségek. Somogy vármegyében például 14 százalákékal nőtt a feladott hirdetések száma, és a budapesti agglomerációt is képviselő Pest vármegyében is 6 százalékkal nőtt a friss kínálat” - tette hozzá a szakértő.
Minden adott a forgalombővüléshez
Az erős január után az év első felében marad a pörgős menetrend a befektetési célú vásárlások eredményeként. Az állampapírokból a lakáspiacra átnyergelő befektetők ugyanis június végéig várhatóan méghozzák az ingatlanokkal kapcsolatos döntéseiket.
Az ingatlan.com becslése szerint idén akár 140-145 ezer lakásadásvételre kerülhet sor, ami 10 százalékkal meghaladhatja a tavalyi forgalmat, a 2023-as tranzakciószámnál pedig 30-35 százalékkal lehet magasabb.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


