12 °C Budapest
Anya tartja a fiát, miközben az egy zöld fém hintán lovagol egy napsütötte parkban. Mindketten mosolyognak. A fiú erősen markolja a fogantyút.

Itt a friss előrejelzés, ilyen időjárás régen volt Magyarországon: normális ez január elején?

2025. január 7. 08:05

Akár tíz fok is lehet ma, teljesen megőrült a januári időjárás. Persze a csapadékot se kell egészen elengedni.

A változóan, időszakosan erősen felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, amely idővel kelet felé tevődik - írja előrejelzésében a met.hu. Így átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé valószínű eső, záporeső, az Észak-Dunántúl magasabban fekvő részein vegyes halmazállapotú csapadék sem zárható ki.

Kezdetben a déli, délutántól az északnyugatira forduló szelet kísérhetik időnként élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében és az északnyugati tájakon több fokkal hidegebb is lehet. Késő este 0, +10 fok valószínű.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33