14 °C Budapest
Festés alatt álló szoba egy családi házban

Súlyos milliókat bukik, aki erre nem figyel lakásvásárlásnál: rengetegen szaladnak rá

2024. október 28. 15:30

Az MNB szigorúan szabályozza, hogy egy ingatlan értékéhez képest mennyi lakáshitelt lehet felvenni. Illetve arra is vannak előírások, hogy az igénylők jövedelmének hány százalékát teheti ki a kölcsön havi törlesztőrészlete. A jegybank azonban lazít az előírásokon az energiahatékony, zöld lakások vásárlása esetén. Emiatt akár 20 százalékkal több kölcsönt vehetnek fel az érdeklődők.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szigorúan szabályozza azt, hogy a hiteligénylők milyen mértékben adósodhatnak el. Ezen előírásokat szokás adósságfék szabályoknak is nevezni. Két szempont alapján korlátozza a jegybank a hiteligénylést:

Az igazolt nettó jövedelemnek csak egy meghatározott részét teheti ki a kölcsön havi törlesztőrészlete. Itt az új hitel mellett a már meglévő kölcsönök törlesztőrészletét is figyelembe veszik. Sőt, a meglévő hitelkereteknek az 5%-át is törlesztőrészletnek tekintik függetlenül attól, hogy mennyi van kihasználva éppen a keretből. A második pont szerint ingatlanfedezet mellett nyújtott kölcsönöknél meghatározza a jegybank, hogy az ingatlan értékének hány százalékát teheti ki a jelzáloghitel. Mindkét pont esetében könnyítéseket tervez bevezetni 2025. január elsejétől a jegybank az energiatakarékos, zöld ingatlanok vásárlása, építésére, felújítására igényelt kölcsönök esetében.

Jövőre a vételárnak akár a 90%-át is kiteheti a kölcsön összege

Jelenleg általános szabály forint lakáshitelek esetén, hogy a kölcsön összege nem haladhatja meg a vételár, ingatlan értékének a 80%-át. Forint pénzügyi lízingszerződés esetén pedig az összeg nem haladhatja meg a lakás értékének 85%-át.

Ez alól jelenleg a fiatal, első lakásvásárlók kapnak könnyítést, náluk ugyanis a kölcsönösszeg, lízingösszeg a lakás árának 90%-át teheti ki. 2025. január elsejétől a 90%-os körhöz csatlakozhatnak azok is, akik zöld ingatlant vásárolnának, építenének, illetve hatékonyságot javító felújítást végeznének és a kölcsön legalább 10 évig fix kamatozású.

Nézzünk egy példát a módosuló hitelfedezeti mutatóra A Bankmonitor példájában egy család 80 millió forintért vásárolna egy energiatakarékos ingatlant. A vevők nem felelnek meg az első közös ingatlanra vonatkozó előírásoknak, vagyis jelenleg minimum 20% önerőre van szükségük a vásárláshoz. Ez legalább 16 millió forintot tesz ki, a kölcsön összege legfeljebb 64 millió forint.

64 millió Ft lakáshitelnel havi törlesztőrészlete 20 éves futamidő és 6,5%-os kamatszint esetén 477 166 Ft.

A jövő évtől a család már akár 8 millió forint önerő mellett is megvehetné az ingatlant. Vagyis 72 millió forint lakáshitelt is igényelhetne a család. A 72 millió forint kölcsönösszegnek a havi törlesztőrészlete 20 éves futamidő és 6,5%-os kamatszint mellett 536 813 Ft.

Vagyis érdemben kisebb önerő mellett lehetne megvenni a lakást, ugyanakkor a havi részlet emelkedne. Ez a lehetőség azok számára lenne előnyös, akik igen magas jövedelemmel rendelkeznek, de megtakarításuk relatív csekély.

A jövedelem 60%-át teheti ki a törlesztőrészlet jövőre zöld lakáscél esetén

A jelenleg az igénylők jövedelme és a kamatfixálás hossza alapján határozzák meg azt, hogy az adós jövedelmének mekkora részét lehet a kölcsön törlesztésére fordítani. A jövő évtől viszont a zöld lakáscél is bekerül a szempontok közé.

600 ezer forint alatti igazolt nettó jövedelem esetén

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Ha a kamatfixálás ideje kevesebb, mint 5 év, akkor a jövedelem 25%-a fordítható hiteltörlesztésre.
  • Legalább 5 évig fix, de kevesebb, mint 10 évig fix kamatozású kölcsönök esetén a fizetés 35%-a fordítható törlesztésre.
  • Legalább 10 évig, illetve végig fix kamatozás esetén a jövedelem 50%-a fordítható hiteltörlesztésre. (2025. januárjától zöld lakáscél esetén a fizetés 60%-át lehetne hiteltörlesztésre fordítani.)

600 ezer Ft-ot elérő igazolt nettó jövedelem esetén

  • Ha a kamatfixálás ideje kevesebb, mint 5 év, akkor a jövedelem 30%-a fordítható hiteltörlesztésre.
  • Legalább 5 évig fix, de kevesebb, mint 10 évig fix kamatozású kölcsönök esetén a fizetés 40%-a fordítható törlesztésre.
  • Legalább 10 évig, illetve végig fix kamatozás esetén a jövedelem 60%-a fordítható hiteltörlesztésre.

Vagyis jövőre az alacsonyabb – 600 ezer Ft alatti - igazolt jövedelemmel rendelkezők kapnak kedvezőbb jövedelemkorlát mellett legalább 10 évig fix kamatozású kölcsönt.

Mennyivel kaphatunk több hitelt a kedvezőbb jövedelmi korlát miatt?

Tételezzük fel, hogy egy pár nettó 500 ezer Ft jövedelemmel rendelkezik, szeretnének vásárolni egy energiahatékony ingatlant, melyhez kölcsönre van szükségük. Az általuk elérhető legkedvezőbb ajánlat kamata 6,5%. Jelenleg a fizetésük felét, 250 ezer forintot fordíthatnak törlesztésre, amely jelenleg 33,5 millió Ft, 20 éves futamidejű lakáshitel havi részletét fedezné.

Jövőre a család a fizetésének 60%-át, azaz 300 ezer forintot fordíthatna a törlesztőrészletek fizetésére. Ha a kamat nem változik – 6,5% marad -, akkor ez az összeg 40,2 millió Ft, 20 éves futamidejű kölcsön havi törlesztésére lenne elegendő. Vagyis 6,7 millió forinttal – mintegy 20 százalékkal - emelkedhet az igényelhető összeg az adott esetben.

A zöld ingatlanok jellemzően drágábbak is

Nagyon fontos kérdés, hogy mi fog megfelelni a zöld feltételeknek. Erre vonatkozóan az MNB közleménye nem tartalmazott részleteket. Jellemzően előírás szokott lenni az épület energetikai tanúsítvány szerinti besorolásával kapcsolatban. Illetve az épület primer energiafelhasználására vonatkozóan is szoktak felső limitet megállapítani. Nagyon lényeges kérdés lehet, hogy ezekkel kapcsolatban pontosan milyen szabályok lépnek életbe.

Ami azonban biztosan kijelenthető, hogy egy korszerű, energiatakarékos épület jellemzően drágább, mint egy átlagos használt lakás. Kérdés, hogy a kedvezőbb adósságfék szabályok tudják-e bármilyen mértékben ellensúlyozni ezt az árkülönbséget egy vásárlás esetén.

Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy az MNB előírásai felső korlátot jelentenek, ettől a bankok szigorúbb irányba eltérhetnek. Az új szabályok életbe lépése tehát nem jelenti azt, hogy január elsejétől minden banknál a zöld lakásokra ténylegesen az új korlátokat fogják alkalmazni. Lehet olyan bank, aki nem is indul ezzel a könnyítéssel, míg mások még további egyedi feltételeket, előírásokat kapcsolhatnak az MNB tényleges feltételeihez.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

NAPTÁR
Tovább
2024. október 28. hétfő
Simon, Szimonetta
44. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?