3 °C Budapest
Közelkép egy női kézről, amint egy fűtőtest termosztát szelepét állítja be. Energiaválság és hideg időjárás koncepció

Így csapott le a rezsidémon Magyarországra: ezekben a megyékben fog fájni, ha jön a kemény tél

2024. október 10. 13:03

Szinte minden megyében kevesebbet fogyasztottak a magyarok gázból és villamosenergiából 2022-ben, és ezért egyértelműen a két éve bevezetett átlagfogyasztási határok tehetők felelőssé. Több olyan megyét is találtunk az adatokat vizsgálva ahol 10, de akár 15 százalékkal használnak kevesebb gázt vagy áramot, mint egy évvel korábban. Hol spórolnak a legjobbn, és mi a heéyzet azokkal a megyékkel, ahol tényleg minden forint számít?

Egyes helyeken ötödével is kevesebb gázt, illetve áramot használt a lakosság 2022-ben, a rezsiemelés hatására - ez derül ki a KSH adataiból. A Központi Statisztikai Hivatal adatait böngészve kiderül, hogy néhány kivételtől eltekintve megyénként, illetve nagyrégiónként is jelentős visszaesés tapasztalható, amire nemigen lehet más magyarázat, mint az, hogy a kormány még tavalyelőtt az energetikai vészhelyzetre hivatkozva bejelentette, hogy aki egy meghatározott ár felett fogyaszt, az a "piaci árat" kell hogy fizesse a rezsicsökkentett helyett.

A spórolás érthető reakció, ha megnézzük azt is, hogy 2022 óta a reálbérek sokáig nem tudtak érdemi emelkedésnek indulni, és főleg olyan vármegyékben láthatunk csökkenést, ahol amúgy is lemaradás tapasztalható a fizetésekben. Hol volt a legnagyobb a spórolás mértéke, és hol figyeltek kevésbé a túlfogyasztásra? Összegyűjtöttük megyénként és régiónként az adatokat.

Több tízezer forint pluszkiadás lehet a rezsi

2022 nyarán a kormány bejelentette, hogy az év augusztusától kikerülnek a rezsicsökkentésből azok, akik egy meghatározott mértéken felül fogyasztanak elektromos áramot, valamint vezetékes gázt a lakossági fogyasztók közül. 

Augusztustól azoknak kellett többet fizetniük, akik a következő mértéket lépték túl:

  • elektromos áram esetében 210 kWh per hó, azaz éves szinten 2523 kWh éves szinten.
  • földgáz esetében 144 köbméter per hó, azaz 1729 köbméter éves szinten.

A Pénzcentrum is sokat foglalkozott akkor ezzel a bejelentéssel, valamint a lakosságra gyakorolt hatásaival: kiszámoltuk, hány magyart érinthet mindez, és megmutattuk a táblázatot is, amelyből kiderült, hogy sok családnak több tíz- vagy százezer forintos pluszkiadást is jelenthet a rezsiszámla minden egyes hónapban.

Akkori cikkünkben megyénként és régiónként is megnéztük, hogy hogy állnak a megyék és a régiók lakosai a fogyasztással: mint akkor kiderült, nem sok helyen lépték át 2020-ig a két évvel később meghatározott értékeket.

Most újra megvizsgáltuk a KSH adatait (melyek szintén a két évvel ezelőtti értékig, vagyis 2022-ig elérhetők): nem meglepő módon az derült ki, hogy a magyarok még jobban spórolnak a gázzal és az árammal annak érdekében, hogy ne kerüljenek a határérték fölé, és ne jelentsen nekik akár megoldhatatlan anyagi terhet a plusz rezsidíj kigazdálkodása. De vajon hol spóroltak a legjobban?

Budapest szembemegy a rezsitrenddel

Amíg Pest megyében hatalmas spórolásba kezdtek az itt élők a gázzal, addig a főváros még többet is használt - ez az első szembetűnő különbség az adatokat böngészve. Igaz, hogy a budapesti lakhelyeken 2022-re mindössze egy tizeddel lett csak magasabb a havi átlagos gázfogyasztás, mint 2020-ban volt, de ennek az is lehet a magyarázata, hogy a legtöbb központi fűtéssel ellátott lakás is itt található.

Pest megyében azonban nagyon letekerték a gázzal fűtést: a megelőző évhez, 2021-hez képest több mint tíz százalékkal kevesebb vezetékes gázt használtak, mint egy évvel korábban. Igaz az is, hogy még a 2021-es átlagfogyasztással sem lépték volna át a kormány által meghúzott vonalat, ha azt egy évvel hamarabb vezetik be: akkor 137 köbméter volt ez az érték, ami ha kicsit is, de elmarad a 144 köbméternél meghúzott határértéktől.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sokkal rosszabbul áll Pest megye a villamosenergia-fogyasztással: itt a 2022-es havi átlagfogyasztás 234 kilowattóra volt, ami bőven túlszalad az itt meghúzott 210-es értéken. Igaz az is, hogy ezen is alapos igyekezetet látni azon, hogy lejjebb csavarják: egy évvel korábban még 253 kWh volt ez az érték, ami tehát szintén egy jó tíz százalékos visszaesést mutat mindössze egy év alatt. Budapest jóval ügyesebben csinálja, itt ugyanis csak 179 kWh volt a havi átlagos fogyasztás, szintén egy komoly "letekerés" nyomán.

Nagyon leesett a fogyasztás szintje

A teljes Dunántúlt megnézve tovább erősödik az elmélet, hogy a rezsiemelés miatt észbe kaptak az emberek, ebben a régióban ugyanis egyetlen megyében sem lépte át a határértéket a gázfogyasztás havi szintje. A legtöbbet Komárom-Esztergom vármegyében használtak vezetékes gázból, ahol az érték a KSH adatai szerint 126,9 köbméter volt, ez tehát messze elmarad a 144 köbméteres határértéktől. A legkevésbé "gázos" megye ebben a régióban Zala, ahol a havi átlagfogyasztás 78 kilowattóra volt - vagyis alig több, mint a fele a kormány által abban az évben meghúzott határvonalnak.

Ugyanezt a tendenciát figyelhetjük meg a dunántúli áramfogyasztás esetében is, amint azt a fenti grafikon jobb oldali fülén is láthatjuk. Itt az élen Tolna megye végzett - sok év után megelőzve fogyasztásban a már fentebb megírt Komárom-Esztergomot - ahol havi átlagban 199 kilowattóra elektromos áram fogyott. Ez, ha kevéssel is, de továbbra is elmarad a 210 kWh-s határtól. Az egész Dunántúlról elmondható 2022-re nézve, hogy a megelőző évhez képest alapos spórolás látható, mindenki kevesebb áramot fogyasztott, mint egy évvel korábban.

Nógrádban nem mindenki kapcsolja le a villanyt

Az Alföldön és Észak-Magyarországon is tovább láthatjuk a spórolás folytatását - ami nem is meglepő annak fényében, hogy az ország legszegényebb megyéit találhatjuk itt. Ennek ellenére azonban meglepő lehet, hogy gázfogyasztásban éppen Nógrád jár az élen, de a 107 köbméteres átlagfogyasztás országos szinten is jónak számít. A legkevesebb gáz tavalyelőtt pedig Csongrád-Csanád megyében fogyott, itt 78,9 köbmétert használtak belőle.

Hasonlóan eredményesen spórolnak az alföldi és az észak-magyarországi lakosok a villamossággal is. Szabolcsban ugyan a 200 kilowattórás átlagfogyasztás már megmutatja, hogy sokan még mindig átléphetik a kormány által megszabott 210-es határt, de éppen a szomszédos Borsodban használják a legkevesebbet, 138 kilowattórával - már persze ebben a két régióban vizsgálva. Érdekes megfigyelni, hogy a már említett Nógrádban - csaknem egyedüli megyeként az egész országban - nőtt a villamosenergia-fogyasztás az előző évhez képest. 2021-ben 197, 2022-ben már 199 kilowattórát használtak átlagosan az itt élők.

Így spórolhatsz súlyos ezreket a rezsin

A Pénzcentrum nemrégiben arról is írt, hogy hogyan lehetséges sokat spórolni a rezsivel. Az egyik megoldás az éjszakai áram: itt többféle díjszabást is megkülönböztetünk, és sokan megtalálhatják köztük a nekik megfelelőt, ami akár komoly pénzeket takaríthat meg a havi elszámolásoknál. Ezt a cikket itt olvashatod el:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?