A közeljövőben jelentős változások várhatók Magyarország állami lakáspolitikájában, amennyiben a megszerzett döntés-előkészítő háttéranyag javaslatai legalább részben megvalósulnak.
Az idei szúnyoggyérítési szezon sok munkát adott a szakembereknek. A Duna és mellékfolyói kora nyári áradása miatt jelentős területen zajlott biológiai lárvagyérítés, már április 16-ától kezeléseket végeztek légi és földi technológiák alkalmazásával.
A katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés huszonöt héten keresztül, egészen október 6-ig tartott. A felhőszakadásokkal kísért június országszerte, de főként a Dunántúlon extrém méretű szúnyogpopulációt okozott. A Dunán és a Lajtán levonult kora őszi árhullám miatt idén egészen szokatlan időben, még október elején is szükség volt biológiai kezelésekre.
Egész nyáron folyt a kifejlett szúnyogok elleni védekezés, összesen 1070 településen és 6 budapesti kerületben gyérítettek a szakemberek. Míg az Alföldet sújtó aszály miatt ott számos területen alig kellett beavatkozni, addig a nyugati és a középső országrészben sokszor kifejezetten erős szúnyogártalmat kellett kezelni.
Júniusban az országos tisztifőorvos egyedi engedélyével a Szigetközben, 12 ezer 994 hektárnyi területen légi kémiai szúnyoggyérítés volt a katasztrófavédelem irányítása mellett. A nyár legnagyobb részében a késő esti, éjszakai órákban végzett földi technológiát alkalmazták a szakemberek. A szúnyoggyérítés során kezelt terület nagysága összesen 732 ezer 810 hektár volt.
Megszólalt az NGM: fontos részletet árultak el az Airbnb-szabályozás felülvizsgálatával kapcsolatban
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) leszögezi, hogy Budapesten lakhatási probléma alakult ki.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.