Október elsejétől újabb intézkedés segítheti a gyermekes családokat, sokan könnyeben férhetnek hozzá a csok pluszhoz, a falusi csok-hoz és a babaváró támogatáshoz.
Magyarország megfelelően felkészült a télre, a hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton.
A tárca tájékoztatása szerint 2023-ban a lakosság alig valamivel több mint 3 milliárd köbmétert fogyasztott el, az elérhető tartalék ennek közel kétszerese. A gazdaság igényeit tavaly mintegy 5,5 milliárd köbméter földgáz fedezte, a belföldön tárolt mennyiség ezt is meghaladja - emelték ki, hozzátéve, hogy a múlt esztendőben együttesen tehát mintegy 8,5 milliárd köbméteres gázfogyasztás több mint 70 százaléka a nagy hidegek beköszönte előtt hozzáférhető. Mint jelezték, az előző fűtési szezon együttesen 5,7 milliárd köbméteres felhasználásával megegyező mennyiséget már szeptember elejére betárolták.
Ráadásul az időarányos előrehaladáson alapuló becslések szerint idén 8 milliárd köbméter alá szorulhat az éves földgázfelhasználás, a tartalékok tehát akár még nagyobb hányadát is fedezhetik a tényleges szükségleteknek - közölte a tárca. Emlékeztettek, hogy az Európai Unió a földfelszín alatti gáztárolókkal bíró tagállamok számára 90 százalékos feltöltési célértéket ír elő november elsejei határidővel, Magyarország ezt az elvárást már szeptember elejére teljesítette, az európai gázinfrastruktúra-üzemeltetők adatgyűjtése szerint jelenleg 93 százalékon állunk.
Kétségbeejtő helyzetben a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművész: lakbérét sem tudja fizetni
Tóth Nikolett balettművész két évvel azután tért vissza a budapesti Jókai utcába, hogy ráomlott egy épület tetőszerkezete.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.