Az áremelkedés fő oka valószínűleg a spanyolországi szállítmányok késése az Ibériai-félszigetet sújtó esőzések és áradások miatt.
Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint. A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap.
Szeptember 29-e az élelmiszerpazarlás elleni világnap: ideális alkalom alaposabban megvizsgálni a háztartási élelmiszerhulladék mennyiségének és összetételének hazai helyzetét. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja 2016-ban kezdte tanulmányozni e kérdéskört, s azóta rendszeresen méri annak alakulását.
A kutatók a legutóbbi felmérés alkalmával 501 háztartásban összesen 1388 fogyasztó adatait összegezték országszerte, hogy megtudják, mely élelmiszerekből mennyit dobnak ki a magyar emberek, valamint, hogyan hasznosul az élelmiszerhulladék. A 2023 novembere és decembere között zajló kutatás eredményei alapján a háztartási élelmiszerhulladék csökkenése Magyarországon a tavalyi évben megtorpant. Sőt, 2022 hasonló időszakához képest két kg-mal növekedve 62 kg-ra emelkedett az átlagos fejenkénti éves mennyiség.
A két kilós gyarapodás szinte teljes egésze az ún. elkerülhető élelmiszerhulladékok, vagyis a tiszta pazarlás területén jelentkezett. Az élelmiszerpazarlás túlnyomó részét (82,51%) továbbra is a készételek, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk és a tejtermékek adják, habár 2016-hoz képest a pékáruk esetében sokkal tudatosabbá vált a lakosság. Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben részt vevők 82%-a úgy érzi, tovább tudná csökkenteni az élelmiszerpazarlását.
Emellett szintén üdvözlendő, hogy a komposztálás továbbra is őrzi az elmúlt években megszerzett népszerűségét: a háztartások több mint fele komposztál valamilyen módon. Az évekig pozitív irányú tendenciában történő változás okainak feltárása mélyebb elemzést igényel. Ugyanakkor feltételezhetően szerepet játszik benne a koronavírus járvány háztartási tudatosságra gyakorolt hatásának „elkopása”, és az élelmiszerárak inflációjának mérséklődése. A kezdeti pozitív eredményekben nagyobb arányban jelenhetett meg a fenntarthatóságra fogékony emberek életmódváltásából eredő hulladékcsökkenés is, ami napjainkra már beépült az „átlagba”.
Mindez a lakossági szemléletformálás fontosságát támasztja alá, elsősorban az új ismeretekre fogékony gyerekek és fiatalok körében. Különösen, mivel a Nébih felméréséből az is kiderül, hogy a pazarlás oka legtöbbször figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza, ami csak szemléletváltással, tudatos odafigyeléssel orvosolható.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.