A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei.
Sorra kapcsolja vissza az áramszolgáltatást az E.ON Hungária Csoport azokon az árvízzel érintett területeken, amelyeken már nem áll fenn veszélyhelyzet. Az árvíz miatt összesen több, mint 220 helyen kellett kikapcsolni az áramszolgáltatást. A szolgáltatás újraindításához az érintett ügyfelek közreműködésére is szükség lehet.
Az árhullám levonulásával egy időben megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária Csoport. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatnak összesen több, mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikacsolnia az áramszolgáltatást, ez több, mint 2200 ügyfelet érintett. Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, a többi között Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.
Az energiacég szakemberei folyamatosan figyelik a Duna apadását, és ha a vízállás lehetővé teszi az elektromos berendezések biztonságos beindítását, azonnal visszaállítják az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás a legtöbb esetben automatikusan történik.
Az E.ON ugyanakkor arra kéri az érintett ügyfeleket, ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk, vagy más elektronikai berendezések, például konnektorok, csatlakozók.
Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát és azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás. Ezután az ügyfélnek kell kérnie a visszakapcsolást az E.ON ügyfélszolgálatától, ezt legegyszerűbben telefonon teheti meg. Ilyen esetekben az is fontos, hogy a visszakapcsolás egyeztetett időpontjában az ingatlanban tartózkodjon az ügyfél, mert csak így állítható vissza az áramszolgáltatás.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az érintettek számára a visszakapcsolás menetéről részletes tájékoztatás érhető el az E.ON weboldalán. Az E.ON Hungária Csoport megerősített létszámmal dolgozik az árvízhelyzet kezelésén és mindent megtesz annak érdekében, hogy az árhullám levonulását követően mindenhol a lehető legrövidebb időn belül visszakapcsolja az áramszolgáltatást.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.