A kerületben ingatlant vásárlók 67%-a téglaépítésű társasházi lakásra szerződött, amelyekért átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméterárat kértek a tulajdonosok.
Ennyi lakás szakadhat rá a pesti ingatlanpiacra az Airbnb betiltása miatt: mi lesz ennek a vége?
Terézvárosban betiltják az Airbnb típusú lakásokat, amely gyakorlatilag alapjaiban formálhatja át a lokális turizmust és az ingatlanpiacot is. Számos lehetséges forgatókönyv körvonalazódott a szeptember elején induló szavazás óta, de az eredmény mégis sokakat váratlanul ért. Ami biztos, hogy a VI. kerület a tiltással jelentős bevételkieséssel számolhat. Csorba Dániel, a Dandan Realty társalapítója, ingatlanos, videós szerint pedig az albérletpiacot robbanthatja be a nagyszámú új lakás.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, az elmúlt évek sikertelen kísérletei után, Terézváros ismét próbálkozik az Airbnb jellegű kiadások szabályozásával. Annak érdekében, hogy valóban az állandó lakosság véleménye döntsön, szeptember 2 és 15. között szavazást írtak ki, amelyben a helyieket kérdezték, hogy maradjanak-e az Airbnb lakások a jelenlegi formában vagy végleg betiltsák ezt a kiadási formát a kerületben.
A szavazás lezárult és a lakosság úgy döntött, nincs helye a VI. kerületben az Airbnb lakásoknak, ezért, ha minden a terveik szerint alakul, akkor 2026. január 1-től nullára csökkentik a rövid távú kiadásra felhasználható vendégéjszakák számát. Cikkünkben foglalkoztunk azzal is, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésükre a kerületeknek, lakóházaknak, állandó lakosoknak, ha eluralkodik az Airbnb-káosz. De nem elhanyagolható tényező az sem, hogy egy teljes tiltással a kerület jelentős bevételi forrástól esik el, illetve a lokális ingatlanpiac is átalakul és az árakra is rányomhatja a bélyegét a változás.
A csökkenő bevétel borítékolható a többi lehetséges szcenárió egyelőre még csak fejtegetés, de kétségtelen, hogy a korlátozás hatással lehet a turizmusra, befolyásolhatja az albérletek árait és a helyi szolgáltatók is számíthatnak bevétel kiesésekre. Csorba Dániel a Pénzcentrumnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a tiltással a magyar piac a szürkülés útjára lépne.
Teljesen más 100 éven ment keresztül a két ország. Spanyolországban a betiltással elképzelhető, hogy kezelni lehet a problémát, itthon a most pár oldal által összefogott lakások, szétrajzanának és a közösségi média felületeken foglalható szállásokká válnának. Nem kell messze menni: a most taxiként visszatért UBER sofőrjei a pár évvel ezelőtti kivonulás után, sokáig különböző közösségi média felületeken kínálták továbbra is a szolgáltatásukat és egy-egy ilyen önszerveződő csoport több tízezer főt is számlált. A rövidtávú bérléssel ugyanez lenne, ha betiltanák.
- részletezte.
Most legfrissebb videójában vázolt fel egy esetleges forgatókönyvet ingatlanpiaci szempontból az eddigi események tükrében.
A bnbinfo alapján jelenleg 2500 Airbnb típusú lakás van a VI. kerületben. Csorba Dániel szerint a fekete, szürke működés ebben az esetben túl nehéz lenne, ezért valószínűleg ezeknek az ingatlanoknak a nagy része a bérlakáspiacon fog jelentkezni.
Több embert is megkérdeztem, aki érintett, például Peter Jonest, akinek nagyjából száz egysége van a városban. Ő azt mondta, hogy szerinte a kerületben ez a változás körülbelül 10 százalékos esést fog eredményezni, hiszen ötször annyi ingatlan fog a piacra szabadulni”
– mondta a videós, ingatlanos.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mivel az Airbnb-vel 10-15 százalékos megtérüléssel kalkulálhatnak a tulajdonosok, viszont az albérletekkel csak 5-6 százalékkal, ezért elképzelhető, hogy többen is az eladás mellett döntenek. Azonban Csorba Dániel úgy gondolja, hogy a 2500 ingatlan nagyobb része az albérletpiacon fog kikötni. Elmondta, hogy most 780 kiadó albérletet talált a városrészben, de ha itt egy ezres szám jelenik majd meg, akkor valószínűleg az albérletek ára is mérséklődhet, ami az itthoni lakosoknak fog kedvezni.
Budapesten az V. és a VII. kerület, amelyek Terézvároson kívül leginkább érintettek, máshol az ingatlanszakértő szerint a lakosság arányában annyira elhanyagolható az Airbnb lakások száma, hogy egyedül ebben a két kerületben történhetne még hasonló eredménnyel szavazás. Ha valóban meghozná ezt a döntést az említett két kerület is, akkor nagyságrendileg 7500 ingatlan kerülne piacra valamilyen formában
Átlagban olyan 100-150 ezer tranzakció van egész Magyarországon, Budapest ennek a 30-40 százalékát szokta adni, ami körülbelül 40-60 ezer tranzakció. Ha tegyük fel, hogy az összes érintett ingatlan megjelenne a piacon, amelyek nagyrészt felújítottak, jó állapotban vannak, az okozna valamilyen csökkenést"
– fogalmazott, majd hozzáfűzte, hogy szerinte nem fog minden ingatlan ráborulni a piacra, hanem a legtöbb bérlakás lesz.
Megjegyezte, ha valakinek tartalékai is vannak, akkor valószínűleg kivár majd az eladással is és amikor kezd beindulni a piac, akkor hirdeti meg a lakást. A szakértő szerint összességében, globálisan szemlélve a budapesti ingatlanpiacra minimális hatása lesz a terézvárosi tiltásnak. A teljes videót itt tudod megnézni:
@csedetiktok Betiltoktták az AIRBNB-t a 6 kerben - mi lesz most? ️️
♬ eredeti hang - Csorba Dániel - Csorba Dániel
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.