11 °C Budapest
Jobb, ha mindenki nézi a postaládáját: fontos levelet küld ki a NAV

Jobb, ha mindenki nézi a postaládáját: fontos levelet küld ki a NAV

2024. augusztus 27. 10:31

A magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfeleinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket, ezek alapján több mint 800 ezren tartoznak és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése - közölte a NAV kedden.     

Kiemelték, hogy érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van. A tartozás ugyanis folyamatosan nő, a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni. 

A közlemény szerint akik elektronikusan tartják a kapcsolatot a NAV-val, azok tárhelyükön, akik papíralapon, azok a postaládájukban kereshetik az adószámla egyenlegéről szóló dokumentumot. Mindenki a küldemény elején találja, hogy kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2023-ra keletkezett-e pótléka.

Hozzátették, hogy az aktuális egyenleg a NAV Ügyfélportálján, illetve a NAV-Mobil applikációban is megtekinthető az év bármely napján. Egyúttal jelezték, adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem vagy csak késve teljesítették és emiatt ötezer forintot elérő késedelmi pótlékuk is keletkezett, azok a pótlékról is kapnak tájékoztatást.

A tartozás és túlfizetés a legegyszerűbben és banki költség nélkül az Ügyfélportálon rendezhető. A tartozás megfizetéséhez - bejelentkezés után - az adószámla csempén a bővebb információra kattintva kell lekérdezni az egyenleget és a hátralék rendezése gombbal már indítható is a fizetés. Az összeg emellett rendezhető még banki átutalással (a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet vagy az adószámot) vagy akár a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával.

Ugyanitt kérhető a túlfizetés kiutalása vagy átvezetése is az "Átvezetési és kiutalási kérelem" elnevezésű űrlapon, amely az adószámla lekérdezése után, a túlfizetés rendezése gombbal, külön segédprogram telepítése nélkül, akár mobiltelefonról is elérhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Akinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon. Konkrét ügyek intézéséhez ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. Ügyfél-azonosító szám legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban igényelhető a TEL-nyomtatványon, ennek menetéről szintén elérhető a NAV honlapján egy részletes útmutató - olvasható a NAV közleményében.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?